Szórakozás

Péntek: Borivóknak való

Péntek: Borivóknak való

2010. február 11., csütörtök
Péntek: Borivóknak való

Bálint-napi vigasságot rendeznek a Millenniumi Kávéházban Balassi Bálint és a Balassi-kardos költők tiszteletére pénteken, a Piarista Gimnáziumban farsangi táncház lesz, két lemezbemutató koncertet, és kamarazenei hangversenyt is ajánlunk. A Grand Caféban Bálint-napi felolvasóestet tartanak, lesz művészeti est házaspárok közreműködésével, és télbúcsúztató batyus buli a Bálint Sándor Művelődési Házban.

Színház és bábszínház

A Nagyszínházban

pénteken 10 és 14 órakor

Hattyúk tava gyerekeknek

(délelőtt Vuk bérlet, délután Aladin bérlet).

A Kisszínházban

19 pénteken órakor

Hal a zacskóban

- ütközési kísérlet emberi lényekre (bérletszünet). A

Kövér Béla Bábszínház

nagytermében

pénteken délután 14.30-kor

Színház a Kíváncsi Hörcsöghöz fogadóban

(Csipkerózsika bérlet).

Hangverseny

Az SZTE ZMK Fricsay termében

pénteken 18 órakor

kamarazenei hangverseny

.

Műsor:

W. A. Mozart

: Esz-dúr kvintett. K.407/ 386C,

Durkó Zsolt

: Szimbólumok,

J. Brahms

: Esz-dúr trió op.40.

Közreműködnek:

Kecskés György

– kürt,

Zsigmond Zoltán

- zongora,

Kosztándi István

– hegedű,

Krizsik Emma Anna

– mélyhegedű,

Kálmán Csaba

– mélyhegedű,

Kőrösi Györgyi

- gordonka. A belépés díjtalan.

A Somogyi programjai

A Somogyi-könyvtár 2. emeletén

péntektől március 18-ig

Fenyő Miklós – Tasnádi István

:

Aranycsapat

című darabjához kapcsolódó

kiállítás és könyvtári játék

. A színházi bemutatók előtt a Somogyi-könyvtár az előadásokról, a színpadra állított művekről szóló kérdésekkel játékra hívja az érdeklődőket. A kérdések a http://www.sk-szeged.hu honlapon (a könyvtárban pedig nyomtatott formában) érhetők el. A szerencsés megfejtők színházjegyet nyerhetnek ajándék áron. A

Somogyi-könyvtár

alagsorában pénteken 17 órakor

„Az erotika elnyúló árnyai” –

író-olvasó találkozó.

Oláh István László

íróval

Veszelka Attila

, a Szegedi Írók Társasága elnöke beszélget.

Az Északvárosi fiókkönyvtárban

pénteken 16 órakor a

Mesekuckóba

várják a meseszerető gyerekeket.

A Rókusi fiókkönyvtárban

pénteken 16 órakor a

Babadélután

keretében diavetítés és meseolvasás a legkisebbeknek.

A Házasság Hete

Az Alsóvárosi Kultúrházban

(Rákóczi u. 1.) pénteken 18 órakor

Művészeti est házaspárok közreműködésével.

Házasságukról, családi életükről és hivatásukról vallanak művészek és tudósok: festőművész-, néprajzkutató- és orvos házaspár valamint zenész család. Az estet zenés és táncos számok teszik még élvezetesebbé.

Gyermekfelügyeletet

biztosít a Fészek Nagycsaládos Egyesület a

Katolikus Házban.

Gyermekekkel, kérjük, lehetőleg 17.30- ra szíveskedjenek megérkezni!

Közéleti Kávéház

A Fundamenta Irodában

(Gogol u. 7.) pénteken 17 órakor

Pénzügyi profizmus a hétköznapokban

. Háziasszony:

Idovika Bettina

üzleti igazgató.

Bálint-napi vigasság

A Millenniumi Kávéházban

pénteken este 6 órakor

Borivóknak való – Bálint-napi vigasság

az

„Ötágú Síp” Kulturális Egyesület

társszervezésében

Balassi Bálint

és a Balassi-kardos költők tiszteletére - zenés est Balassi versekkel, borászok bemutatkozásával. Vendégek:

Fábry Géza

- koboz, ének,

Péter és Pán Duó

-gitár, ének,

Drozdik József

- borász (Párkány, Felvidék), és

Vitos József

- borkereskedő (Csíkszereda, Erdély). Közreműködik:

Horváth István

(Kelemen László Művészeti Iskola). Házigazda:

Kisimre Ferenc,

publicista.

Folkfarsang 2010

A Dugonics András Piarista Gimnázium Aulájában

pénteken 20 órától

farsangi táncház

Csongrád Megye Önkormányzata

és a

Rendezvényház Nonprofit Kft

. rendezésében. Táncok: gyímesi, moldvai, dél-alföldi, széki, kalotaszegi, mezőségi, rábaközi, dunántúli, szatmári. Zenészek:

Ivánovics Tünde

és

Fábri Géza, Korinda, Balga Zenekar, Nyenyere Egylet, Kender Zenekar, Patyi Zoltán bandája, Bede Ádám - Erdő Béla.

Belépő: diák: 400 Ft, felnőtt::600 Ft. Jelmez ajánlott! (A jelmezben érkezők tombolasorsoláson vesznek részt!)

Ez operett!

Az IH Rendezvényközpontban

pénteken 19 órakor

Ez operett!

-

Peller Károly

lemezbemutató koncertje. A

Budapesti Operettszínház

táncos-komikusa a legnépszerűbb operett-slágereket adja elő, melyek egy részét kolléganőivel,

Oszvald Marikával, Fischl Mónikával, Szendy Szilviával, Bódi Barbarával

szólaltat meg. Közreműködnek az Operettszínház táncosai. További információ a

www.ihrendezvenykozpont.hu/event/222

oldalon.

Figyelem! Az első 50 vásárló

, aki jegyet vált az EZ OPERETT! lemezbemutató koncertre,

egy jegy áráért másodmagával jöhet el a műsorra

Valentin nap alkalmából. A jegyváltás az IH Rendezvényközpontban, akár a műsor előtt is lehetséges.

Pesti álom

A TIK

– ben pénteken 20 órakor

"Pesti álom"

címmel

Kálloy Molnár Péter

legújabb pop-rock albumának lemezbemutató koncertjét tekinthetik meg az érdeklődők.

Pénteki moziműsorok

A Grand Caféban

pénteken: 17 órakor:

Szelíd motorosok

- feliratos amerikai film, rendező:

Dennis Hopper.

19 órakor:

Felrobbant éden

- A Grand Café Bálint-napi felolvasóestje.

Fenyvesi Ottó

délvidéki költő és képzőművész mellett fellépnek vajdasági, szegedi és más magyarországi alkotók, a szerző kollégái és olvasói. A

Belvárosi mozi

pénteki műsora:

Balázs Béla terem:

16 órakor:

Derült égből szerelem

- színes, feliratos amerikai romantikus dráma, rendező:

Brandon Camp.

18.15-kor

: Köntörfalak

- színes, magyar dráma. Szereplők:

Elek Ferenc, Rába Roland, Tompos Kátya.

Rendező:

Dyga Zsombor

. 20.30-kor

:

Egyszerűen bonyolult

- színes, szinkronizált amerikai romantikus vígjáték, rendező:

Nancy Meyers

.

Csőke József terem:

16.15-kor és 20.45-kor:

Oda az igazság

- színes, magyar történelmi dráma, rendező:

Jancsó Miklós.

18.30-kor:

Mások vagyunk

- színes, feliratos német romantikus dráma, rendező:

Maren Ade.

Péntek esti bulik

A Bálint Sándor Művelődési Házban

pénteken 19 órakor

Télbúcsúztató Batyus Buli.

A Millenniumi Kávéházban

péntek este 8 óra

Máj one-man band és Páli Attila

(blues) valamint a

Kate and The Country Boys

(CREEDENCE CLEARWATER REVIVAL emlékzenekar) együttesek koncertje.

A JUGYU Klubban

pénteken 21 órakor

Kulcs és lakat party

. Házigazda:

DJ. Boki.

Ha megtalálod a párod, egy-egy long drink-et kaptok ajándékba. A belépés díjtalan! A

SZOTE Klubban

pénteken 22 órakor

Diszkóláz

- Lemezlovas:

Novák

. Johnnie Walker + Cola akció.

A JATE Klubban

pénteken 22 órakor

pénTRACK - Kowalsky meg a Vega koncert

. Vodka-Narancs akció! A koncert után buli

Dj. Varga B

-vel!

Az Afrika Cafe-ban

péntek este

Retro Party

.

A Centrál Kávézó és Retro Clubban

péntek este

Élőzenés latin est.

Az Icon Café & Lounge-ban

péntek este

Whiskynek még öreg, örökzöldnek még fiatal

- 90-es évek zenéi.

A Garaboncziás Borozóban

pénteken 20 órakor

Megazetor, Stonedirt, Malediction

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.