Kicsomagolták a „Lófara” posztamensét

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

A jó idő eljöttét és a munkálatok előrehaladását jelzi, hogy a Dugonics tér felújítási-átépítési munkálatainak során kicsomagolták az eddig beburkolt posztamenst.

A korábbi szobortalapzatot elbontották, és betonból újjáépítették. A régi márványburkolat helyére vöröses árnyalatú új került, melyre valamennyi név és felirat visszakerült. Hogy van még mit tenni, az is jelzi, hogy a márvány még több helyen hiányzik, és a lassan elkészülő gránitburkolatból még gorgófőként meredeznek a különféle gépészeti és világítási kábelek befogadására szánt gégecsövek. Hazai viszonyoktól kissé „idegen” módon szokatlan sürgés forgás jellemzi az építési terület ezen szakaszát. Ez a sietség azonban egyáltalán nem tapasztalható a Kölcsey utcán, ahol civil szemmel még nem sok változást látni.

Illés Tibor

no images were found

Előző sztori

Csütörtök: Hímes tojások – nem csak húsvétra

Következő sztori

Szonda Ipsos: még mindig magasan vezet Orbán