Egyetem

Hétfőn ismertetik programjukat a rektorjelöltek

Hétfőn ismertetik programjukat a rektorjelöltek

2010. február 11., csütörtök
Hétfőn ismertetik programjukat a rektorjelöltek
A Szegedi Tudományegyetem rektori posztjáért ketten szállnak versenybe. Szabó Gábor professzor kihívója Wittmann Tibor professzor (képünkön), az I. Belgyógyászati Klinika igazgatója. A két rektorjelölt február 15-én mutatja be először programját az SZTE tanári testülete előtt. A tanári testület ülésére hétfőn 16 órakor kerül sor a Bölcsészettudományi Kar II. emeleti Auditórium Maximum előadójában. Értesüléseink szerint az egyetem szenátusa március 8-án dönt arról, ki vezetheti 2010. július 1. és 2014. június 30. között az univerzitást. Szabó Gábor professzor, okleveles gépészmérnök, okleveles gazdasági mérnök a Magyar Rektori Konferencia jelenlegi elnöke 2003 óta irányítja a vidék legjelentősebb felsőoktatási intézményét. Tavaly szeptemberben a tanévnyitó ünnepélyen jelentette be: vállalja a rektori szolgálatot a következő évekre is. Ezt a felsőoktatási törvény azon, 2008. év végi módosítása tette lehetővé, mely engedélyezte a rektoroknak, hogy két vezetői ciklust követően újra pályázzanak. Harmadszori megválasztásukat viszont kétharmados többséghez köti a törvény. Ez az SZTE-re vetítve annyit jelent, hogy első körben a 49 szavazati joggal rendelkező szenátusi tag kétharmada (33) választhatja rektorrá a harmadik ciklusra pályázót, míg az először jelentkező esetében 50 százalék plusz egy (26) voks szükséges a sikerhez. A kihívó, Wittmann Tibor tanszékvezető egyetemi tanár, az SZTE Általános Orvostudományi Kar I. Belgyógyászati Klinika igazgatója 1949-ben született. A szegedi orvosegyetemen szerezte általános orvosi diplomáját, itt végzett belgyógyász és gasztroenterológus szakorvosként. 1973 óta dolgozik az I. belklinikán, 2007-től tanszékvezető egyetemi tanárként. Több tudományos társaság, szakmai kollégium, bizottság tagja, vezetőségi tagja (így például 2002-től a Magyar Belgyógyász Társaság vezetőségi tagja, titkára), szaklap szerkesztőbizottsági tagja, aktív, elismert gyógyító, kutató, oktató. Közel hatvan tudományos könyv- vagy könyvrészlet szerzője. Munkásságát pályafutása során számos kitüntetéssel ismerték el: többek között 2009-ben a Hetényi Géza Emlékérmet, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság legmagasabb kitüntetését, illetve a Csongrád Megyéért Emlékérmet, a Csongrád Megyei Önkormányzat díját vehette át.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.