Bulvár

Határsértők: új ruhát kaptak az Európába lépés előtt

Határsértők: új ruhát kaptak az Európába lépés előtt

2010. február 15., hétfő
Határsértők: új ruhát kaptak az Európába lépés előtt

Két csoportban, összesen tizenöt afgán határsértőt, köztük kilenc fiatalkorú személyt fogtak el a Szeged Határrendészeti Kirendeltség munkatársai a hétvége folyamán a röszkei polgárőr egyesület munkatársainak jelzése alapján - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálata.

A Röszkén szolgálatot teljesítő polgárőr szombaton késő este figyelt fel egy csoportra a Széksósi út közelében, majd azonnal értesítette a határrendészeket. A helyszínre érkező járőrök összesen tizenegy afgán állampolgárt igazoltattak, akik közül kilencen vélhetően még nem töltötték be a tizennyolcadik életévüket. Meghallgatásuk során elmondták, hogy hazájukból embercsempész segítségével jutottak el Görögországba Iránon keresztül, amiért 1800 dollárt fizettek. Ezután egy kurd származású férfi segítette az útjukat a szerb-magyar határig, aki ezért 450 eurót kért. A schengeni övezet kapujában az embercsempész új ruhába öltöztette őket, majd közölte velük, hogy megérkeztek Európába. A határsértők egy része Magyarországon szeretett volna menekültkérelmet előterjeszteni, míg mások Franciaországba, illetve a skandináv országokba készültek. Ügyükben idegenrendészeti eljárás indult. Nem sokkal ezután a csoport után újabb négy afgán akadt fenn a mélységi ellenőrzésen Röszke térségében. Közülük valamennyien jól ismertek már a magyar hatóságok előtt, ugyanis januárban és februárban is próbálkoztak már tiltott határátlépéssel. Valamennyiük ellen büntetőeljárás indult, a rendőrség őrizetbe vette őket. Bélyeghamisítás miatt volt érvényben elfogatóparancs az ellen a török kamionsofőr ellen, aki vasárnap délután jelentkezett belépésre Magyarországra a Röszke Autópálya-határátkelőhelyen. A hatvanéves sofőr papírt szállított volna Esztergomba, azonban odáig már nem jutott el, ugyanis a határrendészek őrizetbe vették. A férfi ellen a Gyulai Városi Bíróság bocsátott ki elfogatóparancsot bélyeghamisítás bűncselekményének elkövetése miatt február 8-án. A török férfi őrizetbe vétele után még felhívhatta a főnökét, hogy valakit küldjön a szállítmányért. A sofőr további sorsáról a körözést elrendelő bíróság dönt majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.