Egészség

Csaknem egymillió alkoholproblémával küzdő ember lehet Magyarországon

Csaknem egymillió alkoholproblémával küzdő ember lehet Magyarországon

2010. február 11., csütörtök
Csaknem egymillió alkoholproblémával küzdő ember lehet Magyarországon

Az egy főre jutó alkoholfogyasztás és a májcirrózisban elhunytak száma alapján mintegy nyolcszázezer, egymillió alkoholproblémával küzdő ember lehet Magyarországon, a társadalom mégsem foglalkozik eleget ezzel a problémával - hívta fel a figyelmet Demeter Ildikó főorvos, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Elme Mater című programsorozatának szerdai előadásán.

A változó gazdasági és társadalmi viszonyok következtében egyre rosszabb állapotú alkoholbetegek jelentkeznek az egészségügyi intézményekben, a betegség okozta szövődmények nagy mértékben elszaporodnak, gyakoribb a pácienseknél a testi és pszichés károsodás - közölte az SZTE addiktológiai osztályának vezetője. Az alkoholproblémákkal küzdők között többségben vannak a férfiak, de fokozatosan emelkedik a nők aránya. Egy 1881-es felmérés szerint a magyarok alkoholfogyasztásában a mediterrán jelleg, azaz a bor dominált, az évente egy főre jutó tiszta szeszben számított mennyiség pedig 10,3 liter volt. Az 1980-as évekre a magyar lakosság "mindenivóvá" vált, tízszeresére nőtt a sör és hatszorosára a tömény italok fogyasztása, a teljes mennyiség pedig évente 12,5 liter körül alakult, s bár napjainkra talán valamelyest csökkent, de még mindig 12 liter fölött van - közölte a szakember. Az alkoholbetegség társadalmi, szakmai megítélése igen alacsony, a páciensek gyógyítása pedig igen költséges és komplex szemléletmódot igényel. A betegek gyógyítása során az alkoholmérgezés - és az esetlegesen kialakuló delírium - okozta tünetek kezelését követően a cél a teljes absztinencia minél hosszabb ideig történő fenntartása. A betegnél már 1948 óta használnak alkohol lebontását gátló gyógyszereket és az utóbbi időben egyre népszerűbbek és eredményesen az úgynevezett "sóvárgáscsökkentő" szerek is, ez utóbbiak azonban olyan drágák, hogy a magyar páciensek nem tudják megfizetni, így hazai terápiás eredményekről nem lehet beszámolni - fogalmazott

Demeter Ildikó

. A kezelésben fontos szerepet játszanak a pszicho- és szocioterápiás módszerek, az egészségügyi rehabilitációs, szociális, karitatív és egyházi intézmények és az olyan önsegélyező civil szerveződések mint a 145 országban működő, kétmillió tagot tömörítő Anonim Alkoholisták mozgalma.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.