Sport

Bakai Csaba: szolgáltató CSLSZ és edzőközpont

Bakai Csaba: szolgáltató CSLSZ és edzőközpont

2010. február 12., péntek
Bakai Csaba: szolgáltató CSLSZ és edzőközpont
A Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség (CSLSZ) február 15-én esedékes elnökválasztásán három jelölt szeretné megmérettetni magát: a jelenleg elnöklő Talpai János, Bakai Csaba, az Együtt Szegedért Egyesület első embere és Bodó Imre, Tiszasziget polgármestere. Az előző cikkünkben Bodót és Talpait kérdeztük az esélyekről, most Bakait hívtuk fel telefonon. „Már kora gyermekkorom óta szerves része az életemnek a futball” – válaszolt arra kérdésünkre az elnökjelölt, miszerint honnan merített motivációt a CSLSZ irányításáért vívott küzdelemre. „Az Együtt Szegedért Egyesülettel a mai napig mind kispályán, mind pedig nagypályán rendszeresen rúgjuk a bőrt. Mindeközben azt tapasztalom, hogy egyre lejjebb csúszik a megye labdarúgása, jelenleg az országban a legkevesebb igazolt labdarúgóval ’büszkélkedhetünk’. Mivel ez egy civil ügy, úgy gondoltam megnézem, hogy van-e olyan szakmai gárda, amely összefogna, hogy a focinkat ismét fejlődő pályára állhasson, s mivel egy lelkes, szakértő csapatot sikerült összehoznunk a megyei futball vezetésére, úgy döntöttünk, érdemes elindulni. Ezt megerősítette azoknak a csapatoknak a szimpátiája, akiket felkerestünk programunkkal. Szinte minden egyesület nyitott a változásokra, sokan panaszkodtak arra is, hogy a szövetségben nem volt teljes az esélyegyenlőség sem.” Bakai Csaba(képünkön balra) hozzátette, hogy nemcsak a mögötte álló emberek kiválasztása újszerű – sportorvos, egykori játékvezető, marketingszakember, jogász, népszerű edző, sikeres vállalkozó –, hanem a programjuk is. Meg szeretnék teremteni ugyanis a szolgáltató CSLSZ-t. Megvizsgálják a költségvetést, s ha nem is sikerül sokat lefaragniuk, a szolgáltatások színvonalából a maximumot hozzák majd ki. Az utánpótlást összefognák, és biztosítanák, hogy a felnövő játékosok oda-vissza, képességeik szerint járhassanak az osztályok között, melynek a csúcsán majd egy NB I-es csapat állna. Az elnökjelölt tervei közt említette még a téli kispályás tornák szervezését, és egy pályázati referens foglalkoztatásáról is beszélt, aki az egyesületeknek segít majd plusz forráshoz jutni. És ha jól gazdálkodnak, és sikerül állami támogatáshoz is jutniuk, akkor felépítenek néhány éven belül egy kisebb edzőközpontot is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.