A magyarok tankjaitól…

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pár hete belebotlottam a magyar nép nagy barátja, Ján Slota, leendő Nobel-békedíjas szlovák politikus legfrissebb kirohanásába, miszerint ezúttal nem szlovák tankok lánctalpai tépik fel a pesti aszfaltot, hanem a magyar Honvédség készül bőszen lerohanni Szlovákiát.

De mit is mondott a derék Ján? Lássuk csak a kiragadott lényeget, szöveghűen idézve a felvidek.ma híradását:

Miközben a szlovák hadsereg lassan elveszíti harcképességét, a magyar hadsereg fegyverkezik, és összevont hadgyakorlatot tart a Dunán való erőszakos átkelésről. „Magyarország gazdasági helyzete katasztrofális. Ha nem kaptak volna hitelt a Nemzetközi Valutaalaptól, már csődbe ment volna az ország. Ennek ellenére régóta és erőteljesen fegyverkezik. Tizennégy csúcsminőségű Grippen-típusú svéd vadászrepülőgépet vásároltak. Ki ellen? – tette fel a költői kérdést Ján Slota, a kormányzó Szlovák Nemzeti Párt elnöke a SITA hírügynökségnek adott interjújában. – Mi egy repülőgépszárnyat sem tudtunk venni, nemhogy új vadászgépet, mi lassan szélnek eresztjük a hadseregünket is – panaszolta.
Az erőszakos dunai átkelési gyakorlaton Slota szerint a magyar haderő minden egysége részt vett. Sőt, Slota azt is tudja, hogy „rengeteg katonai hírszerzési tiszt dolgozik Dél-Szlovákiában, Szlovákia pedig ezt hallgatólagosan tudomásul veszi. Nem mintha nem tudná, hogy a kémek itt vannak, de nem tesz semmit. Ez óriási veszélyt jelent” – fogalmazott Slota, aki veszélyesnek tartja azt is, ha Szlovákia azzal hitegeti magát: baj nem történhet, hiszen mindkét ország tagja az EU-nak és NATO-nak. „Ez óriási tévedés – fejtegette. – Mert nézzük csak Ciprus példáját, ahol a NATO-tag Törökország és Görögország háborúzott egymással. Szlovákiának ezért gyorsan fel kellene ébrednie, és tennie kellene saját védelme érdekében. És sokkal kevesebb hidat kellene építenie, mert a Dunán és az Ipolyon már így is több mint elég van belőlük. Nem kellene oda jutni, hogy a végén sajnálnunk kelljen, hogy olyan sok hidat építettünk” – figyelmeztetett a magyarveszélyre Ján Slota.

Most pedig nézzük meg tételesen, melyik kijelentéssel pontosan mi is a bajom.

Gazdasági helyzetünk katasztrofális – ezzel nem is vitatkoznék, meg mélyebben bele sem kívánok menni a témába. Tudjuk, érezzük, így van. Pont.

Régóta és erőteljesen fegyverkezünk – hajajj, Ján, bár így lenne! Vagy csak egy kicsit lenne így! Hogy elmondhassuk erről a szedett-vedett, állítólag nátókompatibilis, a PR-videókon olyan jól mutató (hiába no, operatőrök és filmszakemberek területén mindig jobbak voltunk) Honvédségről, hogy fegyverkezik. Vettünk (vagyis inkább lízingeltünk) „tizennégy csúcsminőségű Gripent”, ami egyből csak tizenkettő, mivel két gép kétüléses kiképző. Jó kemény eurókat fizettünk értük, aztán NATO-kompatibilissé is kellett őket tenni, meg integrálni a hazai elektronikai szabványokhoz, kellett költeni a ki- és átképzésre, a kiszolgáló infrastruktúrára (mert azért ez nem olyan mint az orosz haditechnika, hogy a legmostohább körülményeknek is ellenáll) újabb kemény eurókért, kellett költeni a fegyverzetre, hogy ne csak svéd gyártmányú hajó elleni rakétákkal lehessen lövöldözni vele, aminek amúgy is sok hasznát vesszük errefelé, amióta egy fia tengerünk sincs már cirka kilencven éve. Fegyverkezésünk másik üde színfoltja az Atlas/Mistral-rendszer ami annyira jó amennyire egy francia-német kooperáció csak lehet. A rakétarendszer francia fejlesztői valószínűleg még most is röhögnek a markukba, ha visszagondolnak az első itthoni próbalövészetekre, amikor a kilőtt rakétáknak csak 1/3-a követte a célt, és még azok sem mind találtak. És ennyi a nagy fegyverkezés. A meglévő állományt mi is leszereljük, vagy még csak azt sem, hanem hagyjuk elrohadni a betonon. Ahhoz, hogy katasztrofális gazdasági helyzetbe kerüljünk felesleges fegyverkezni, elég pár politikus.

„Ki ellen?” – Hát nem ellenetek, Ján, azt kell mondjam. És még csak nem is a többi jó szomszédunk ellen. Nem-nem, még csak a történelmileg magyar területek visszaszerzése miatt sem. Bármennyire is vannak olyan arcok és hangok ebben az országban is – akárcsak nálatok, Ján, csak pont fordítva – akik szerint így lenne a legjobb.

Hogy ti egy repülőgépszárnyat se tudtok venni? Most mondhatnám rosszmájúan, hogy „az már igazán a ti bajotok” vagy, hogy „lám-lám, van aki még nálunk is bénább, és még veri a nyálát, hogy tankokkal Budapestre”. De nem mondom, csak leírom, hogy mondhatnám.

„Az erőszakos dunai átkelési gyakorlat” – igazi gyöngyszem. Most őszintén, Ján, vitatod, hogy egy országnak szüksége van haderőre? Mikor az imént kiszálltál, hogy nektek még repülőgépszárnyra se futja? Ugye, hogy nem. Akkor tessék elfogadni, hogy nekünk is lehet haderőnk, bármily kis szánalmas is. És ha már van, nem állhat csak úgy ott a betonon az a pár, még guruló pszh, meg harckocsi, a forgószárnyaszegett helikopterekkel egyetemben, nem lógathatja a lábát egész nap az úgynevezett szerződéses állomány, aminek az elsődleges feladata a hon védelme (meg emellett a katonai szövetség érdekeinek képviselete). Költséges, összetett gépezet, aminek olajozottan kell működnie, ezért szükségesek a hadgyakorlatok. És igen folyami átkelés, mivel az egy igen bonyolult és rengeteg odafigyelést igényelő, több fegyvernem és haderőnem kooperációját megkövetelő feladat. És igen, a Dunán, tekintve, hogy az aztán tényleg folyam.

„…melyen a magyar haderő minden egysége részt vett” – nyilván ott tobzódott mindenki, tatai tüzértől szentesi műszakisig, kaposvári logisztikustól szolnoki helikopteresig, de még az utolsó fürjesi lokátoros is ott vigyorgott a bozótban a Duna partján. Ugyan már, Ján! Ha nem lennél annyira dilettáns katonai téren, mint amennyire szánalmas bohóc vagy politikusként, akkor tudnád, hogy egy hadgyakorlat nem arról szól, hogy minden katona lő egyet a kalasnyikovjából a két méterre lévő lőlapra, vagy hogy kinek a tankja ver nagyobb porfelhőt a Hortobágyon. A „Bevetési Irány” hadgyakorlatról van egyébként szó (videók ITT), amelyet a Honvédség minden évben megrendez, és a lényege, hogy az állomány gyakorolja a különböző fegyvernemek és haderőnemek harctéri együttműködését. Én megértem, hogy arrafelé kevés az ekkora folyam, de hát tereltetek magatoknak Dunát, gyakoroljatok azon. Nálunk meg nincsenek magashegyi határőrcsapatok, meg sítalpas egységek, így aztán ez nem is része a kiképzésnek. De nem is rinyálunk a szlovák hadgyakorlatok miatt, hogy a Hlinka Gárda a Kékesre készül.

Ja, meg a másik: Dél-Szlovákiában hemzsegnek a magyar ügynökök, előkészítendő az inváziót. Te jó ég! Lehet azért hallunk ritkán a magyar titkosszolgálatokról, mert annyira jók, tényleg? A Magyar Gárda tulajdonképpen a Rongyosgárda feltámasztása lenne, hogy a megfelelő időpontban diverzáns akciók százaival csapjon le a szlovák hátországra? Vagy az ott élő magyar lakosságra gondolsz, Ján, akiket nem sikerült kitelepíteni a háború után? Ugyan már, Ján, ez azért már tényleg paranoia.

Az EU- és NATO-tagság nem garancia a biztonságra – persze, hogy nem. Ez nem is arról szól, hogy csatlakozzunk, hurrá, máris kolbászból van a kerítés. Gazdasági és katonai szövetségek ezek, a nemzetek szoros közösségéhez tartozás látszata alatt. Mindkét téren nagyobb biztonságot jelent a tagoknak, mintha egymaguk állnának, bármiféle gazdasági vagy katonai tömbök között egymagukban. Ez a svájci típusú semlegesség, nem igazán megy sem nektek, sem nekünk, történelmi hagyományaink sem ilyenek. És valóban volt katonai konfliktus a NATO-n belül, de valljuk meg őszintén, Görögország és Törökország vitája Ciprus felett aligha hasonlítható a magyar-szlovák haragszomrád bármely aspektusához. A görögök és a törökök is egyaránt igényt tartanak a szigetre, amely egyébként önálló állam, még a maga megosztottságában is. Ha jól tudom, sem Magyarországnak, sem Szlovákiának nincsenek területi igényei a másikkal szemben, leszámítva pár kardcsörtetőt mindkét országban, jóllehet egyelőre nálatok találhatók ilyen demagógok kormányzati pozícióban. És tegyük azt is gyorsan hozzá: a legvérmesebb, legextrémebb, szóra érdemes politikai formációnak nevezhető magyar vagy szlovák szerveződések sincsenek még csak a kanyarban sem, azokhoz a görög és török vezetőkhöz képest, akik miatt szabályos háborúig fajult a konfliktus. Már megbocsáss Ján, de még a magyar és a szlovák demokrácia is sokkalta nyugatibb tipusú a maguk minden korrupciójával és/vagy kirekesztésével, mint a hidegháború kellős közepének görög vagy török „demokráciája” (ha egyáltalán demokráciának nevezhető egy nyíltan katonai diktatúra, illetve egy olyan rendszer, ahol a hadsereg jóváhagyásával iktatható be a mindenkori kormány még napjainkban is).

És azok a fránya hidak. Amik összekötnek. Amiken keresztül, Ján, lázas rémálmaidat látod megvalósulni, miszerint magyar tankok és katonák özönlik el majdan egész Szlovákiát. Ha nem roskadnak be azonnal egy (esetleg két) T-72 alatt, amiből olyan sok van ám nekünk is, hogy azt sem tudnánk hirtelen melyiket, melyik hídon át melyik stratégiai cél ellen küldjük. Azok a hídak nyilván nem azért épültek, hogy megkönnyítsék a közlekedést a két ország között.

Szóval, Ján, ne sopánkodj, nem készülünk tankkal Pozsonyba (igen, így magyarul), nem sötétül el az ég a magyar repülőszázadoktól és reményeink szerint egyik ország sem süllyed a katonai diktatúra mocsarába. Reméljük. Bár ha meghallom pár kijelentésed, valahogy az az érzésem támad, hogy ehhez megint csak ti vagytok közelebb.

Előző sztori

A Mádi-ügy rejtelmei

Következő sztori

Atlétika: kis titánok a fővárosi négyes döntőben!