Közélet

Városvédők köszönete a lovasszobor ügyében

Városvédők köszönete a lovasszobor ügyében

2010. január 11., hétfő
Városvédők köszönete a lovasszobor ügyében

A Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület egy levelet juttatott el szerkesztőségünkbe, melyben megköszöni azok támogatását, akik a 3. Honvéd Huszárezred méltó helyének, környezetének és funkciójának megtartásáért vívott küzdelmükben kiálltak mellettük, és közölték azt is, hogy egy sajtótájékoztatón még beszámolnak majd a „Lófara-ügyben” zajló perek eredményeiről.

A SZEGEDma.hu szerkesztőségébe eljuttatott levelében

v. Szilágyi Árpád

, az egyesület elnöke megköszönte mindazok munkáját, akik a huszárszoborért folytatott több mint egyéves jogi és erkölcsi harcukban támogatták őket. Az elnök nyilatkozatában kifejti azt is, hogy az egyesület továbbra is fenntartja, hogy nem csak morális, hanem jogi vétségeket is elkövettek a beruházás során. A törvénytelenség Szilágyi szerint az építési engedélyek kiadásánál történt, ami miatt a városvédők a megyei bíróságon fognak majd pereskedni, illetve az ügyről a köztársasági elnököt,

Sólyom Lászlót

is értesítették. A folyamatban lévő ügyek végeredményeiről még egy sajtótájékoztatót tart majd az egyesület.

A "Lófara" - ahogy többé már nem látható

in

Szeged

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.