Gazdaság

Szegednél egyelőre nem számítanak nagy árhullámra

Szegednél egyelőre nem számítanak nagy árhullámra

2010. január 4., hétfő
Szegednél egyelőre nem számítanak nagy árhullámra

Karácsony óta 143 millió forintba kerültek az ár- és belvíz elleni védekezési munkálatok - közölte a vízügyi szakállamtitkár sajtótájékoztatón hétfőn, Békésen.

Kóthay László

elmondta: árvízi védekezésre január 3-ig 90 millió, míg a belvíz elleni munkálatokra 53 millió forintot fordítottak. Az árvízi védekezésben az elmúlt 24 órában 606, míg a belvízkár elhárításán 243 ember munkálkodott. A magyarországi folyók vízállásával kapcsolatban közölte, hogy a Tisza Záhonynál, másodfokú árvízvédelmi készültség mellett tetőzött, és a mai napon szintén eléri a legmagasabb vízállását a Kettős-Körös is. A Tisza középső szakaszán, szavai szerint "el fog laposodni az árhullám", így később Szegednél, még a készültségi szint eléréséhez szükséges magasságot sem fogja elérni. A következő időszakban viszont komolyabban kell számolni a belvízzel. A víztükörrel elöntött területek nagysága ugyanis már meghaladja a 29 ezer hektárt, ám a talaj víztelítettsége miatt ez, a hóolvadással párhuzamosan tovább növekedhet.

Bak Sándor

, a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KÖRKÖVIZIG) vezetője arról számolt be, hogy az igazgatósághoz tartozó 340 kilométer hosszúságú fővédvonalból 126 kilométeren harmadfokú, 123 kilométeren pedig elsőfokú az árvízvédelmi készültség. Hozzátette: a Fekete-Körös a határnál, vagyis Antnál tegnap 849 centiméteres vízállással, harmadfokú készültség mellett tetőzött, azóta hétfő reggel nyolc órára 821 centiméterre csökkent a vízszint magassága. Várhatóan ma, illetve az éjszakai órákban tetőzik a Fehér- és a Kettős-Körös is. Az előbbi folyón Gyulánál reggel, harmadfok mellett 660 centimétert mértek, és a folyó vízszintje a délutánra várt tetőzésig még maximum 20 centimétert fog emelkedni. Tetőzik az éjszaka folyamán a Kettős-Körös is Békésnél. A folyó legmagasabb vízállása várhatóan nem fogja meghaladni a 880 centimétert. Egyelőre első fokú a készültség a Berettyón, és a Sebes-Körös alsó szakaszán. Utóbbi folyó azonban a hétfői nap során eléri a másodfokú készültségi szintet. A mellékfolyóinak áradása miatt folyamatosan emelkedik a Hármas-Körös vízszintje is. Gyománál vasárnap este elérte az elsőfokú készültségi szintet, és azóta is óránként 4 centiméterrel növekszik a vízoszlop magassága. A KÖRKÖVIZIG működési területén a tíz belvízvédelmi szakaszból hétben van érvényben belvízvédelmi készültség. Hat szakaszon másod-, míg egy területen elsőfokú készültség mellett védekeznek. Az igazgatóság immár 19 szivattyútelepet működtet, amelyek 3-án 2.5 millió köbméter vizet emeltek át a főbefogadókba. Az igazgató szerint a folyók tetőzése után megkezdődik az apadás a Körösökön, ám a belvízzel elöntött területek nagysága tovább emelkedhet a jelenlegi 15.420 hektárról, mert a földeket átlagosan tíz centiméteres hó borítja, és az előrejelzések alapján rövidesen megkezdődik az olvadás, sőt újabb csapadékra lehet számítani a térségben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.