Nyomoznak a Mars téri „kilakoltatás” miatt

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

A Mars téri kereskedők sajtóközleményt juttattak el szerkesztőségünkbe, melyben leírják, hogy feljelentésük alapján nyomozást rendelt el a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság annak megállapítására, hogy történt-e rongálás, magánlaksértés és önbíráskodás, mikor az éj leple alatt elbontották pavilonjaikat tavaly november végén.

Több Szeged, Mars téri kereskedő, a tulajdonát képező pavilonok, építmények 2009. november 29. éjszakáján történt szétzúzása, elszállítása, és árukészleteik a helyiségeikből történt „lefoglalása” miatt büntetőeljárást kezdeményezett az országos rendőr-főkapitánynál.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság elfogultsága miatt a főkapitány úr a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitánysághoz adta kivizsgálásra az ügyet, a kijelölt hatóság a nyomozást megkezdte!
A kereskedők ügyvédje, Bátki Pál a kereskedők nevében kérte a rongálás, magánlaksértés és önbíráskodás bűncselekményeinek megállapítását, a felelősök megkeresését.
A további eseményekről tájékoztatni fogjuk önöket.

Szeged, 2010. jan. 13.

Németh János, szóvivő

Előző sztori

Aggódik az MTV kuratóriumi ellenzéke a foci-vb közvetítései miatt

Következő sztori

Többnyire már menetrend szerint közlekednek a vonatok