Közélet

Születésnapi köszöntő a szentesi légimentőbázison

Születésnapi köszöntő a szentesi légimentőbázison

2010. január 5., kedd
Születésnapi köszöntő a szentesi légimentőbázison

Felnőtté vált az egyéves csemete

A szentesi volt az ország hetedik légimentőbázisa, amelynek alapkövét hosszas vita és huzavona után 2008. szeptember 24-én tették le, a létesítményt pedig pontosan egy évvel ezelőtt, tavaly, január 5-én adták át. Megvalósulása példátlan méterű összefogás eredménye, hiszen a beruházás több mint 100 millió forintba került, és 28 település járult hozzá a költségekhez. Csongrád megye önkormányzata a megye településeivel és Jász-Nagykun-Szolnok megye vezetésével közösen 40 millió forintot gyűjtött össze, a szaktárca pedig 60 millióval járult hozzá. A légimentőbázis egyéves születésnapján megjelent Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, Túri Péter, az OMSZ Légimentő Kht. ügyvezető igazgatója, Szűcs Lajos, Szentes alpolgármestere, Farkas Sándor országgyűlési képviselő, valamint azon települések polgármesterei, amelyek hozzájárultak a légibázis megvalósításához.

Befogadták a mentőbázist

„A szentesi bázis integrálódott Magyarország légimentési hálózatába” – hangsúlyozta Túri Péter. „Az elmúlt egy év alatt 385 feladatot láttunk el a szentesi helikopterrel, ebből 284 volt primer mentés, ami azt jelenti, hogy a balesetnél első ellátókként léptünk fel, 101 alkalommal vették igénybe a helikoptert alacsonyabb szintű kórházi ellátást nyújtani tudó kórházból történő átszállításra, amikor a beteget megyei vagy egyetemi központba kellett vinni.” Ez a szám illeszkedik a többi bázis esetszámaihoz. A 75%-os primer és 25%-os szekunder eset megfelel az európai normáknak. A város befogadta a légimentőbázist, az itt dolgozók már egy kicsit szentesieknek is érzik magukat. A mentési feladatok 32%-a Békésre korlátozódik, Szolnok megyében 30%, Bács-Kiskunban 28%, míg Csongrád megyében 20%.
Összefoglalójában Túri Péter kitért arra, hogy októberben – mivel a helikopter nem tud mindig felszállni – újabb fejlesztés eredményeként munkába állítottak egy ún. mentőorvosi kocsit is. Az országban (Budapesten kívül) csak a szentesi légimentő büszkélkedhet hasonlóval. A kocsi Szentesen és a mintegy 30 km-es vonzáskörzetében teljesít szolgálatot. Az emberek biztonságérzetét, ellátáshoz való jobb hozzáférését, esélyegyenlőségét nagyban javítja ez a plusz szolgáltatás. Szentes a régió földrajzi központja, ezért is bizonyult ideális helyszínnek a légimentőbázis számára. A beruházás fontosságáról Szűcs Lajos alpolgármester szólt. A szentesiek nagy örömére győzött a józan ész és az a szakmai érv, amely a város mellett döntött. Az esetszámok azt mutatják, érvelt az alpolgármester, hogy nagyon kellett ez a bázis, megérte a küzdelem, vállvetve a megyével és a sok kis településsel közösen vívott harc.

Anatómiai csoda

„Annak az anatómiai csodának vagyunk a szemtanúi, hogy egy év alatt felnőtté vált ez a kis csemete, valóban felnőtt teljesítményt nyújtott” – kezdte születésnapi köszöntőjét Magyar Anna. „Az összefogásban igenis nagy erő van, ha kiállunk valami mellett és tudjuk, hogy igazunk van, az emberek érdekében cselekszünk.” Az elnökasszony örömének adott hangot, hogy nemcsak a Csongrád megyei közgyűlés - amely a kezdeményezés élére tudott állni – járult hozzá anyagilag a bázis létrehozásához, hanem a települések polgármesterei is meghallották a hívó szót, és a jószándék mellett anyagilag is támogatták a beruházást. „Mostanában sokat lehet hallani a BKV-s végkielégítésekről. Egyetlen egy ember végkielégítésének összege annyi, amennyit 5 év huzavona után a bázis kiépítésére költöttek” - emelte ki az elnökasszony. A születésnapi köszöntőn Magyar Anna egy játékhelikoptert nyújtott át a bázis vezetőjének – ha elromlik a nagy, még mindig itt a kicsi -, majd az ünnepi torta felszeletelése következett, és a pezsgős koccintás. „Még 2005 táján történt, hogy szentesi kórházban az egyik betegnek nagyon súlyos agyembóliája lett, amit akkor Szombathelyen kellett volna megműteni és a szállításhoz mentőhelikopterre lett volna szükség. Akkoriban alig néhány körzetben – a legközelebb csak a Budapesten – működött még mentés. Mikor felkerestek a problémával a kórházból nagyon sok telefonálásomba és utánajárásba került, hogy eljöjjön a gép a betegért. Szerencsre sikerült átszállítani őt, és ma is jól van az egykori beteg. Úgyhogy nekem valóban szívügyem volt, hogy Szentesen felépüljön a bázis” – mesélt személyes történetén keresztül a légimentés szükségességéről Farkas Sándor, Szentes körzetének fideszes országgyűlési képviselője. „Még a lobbizások elején a parlamentben Botka László többször a fejemhez vágta, hogy úgyis Szeged kapja meg a bázist, de a döntéshozók józanul, szakmai érvek – nem politikai érdekek – mentén gondolkodtak, így kaphatta meg a Kurca-parti város a bázist. Jó példa ez, hogy ebben a szorult egészségügyi világban az összefogás, a települések s a megyei önkormányzat közös akarata, az együtt gondolkodás mit képes létrehozni” – így a politikus.

Életeket ment a gyorsaság

„A gyorsaság nagyon sokat számít, a betegek állapotromlása nem következik be, így az itteni nagy stábbal időben tudunk beavatkozni, ami a traumatológián kívül például idegsebészetre is vonatkozik” – mondta el portálunknak a Szegedi Tudományegyetem Traumatológiai Klinikájának igazgatója. Simonka János Aurél tanszékvezető egyetemi tanár szerint nagyon jó, hogy immár a dél-alföldi emberekhez is kellő időben jut el a segítség, korábban ugyanis Pécsről küldtek térségünkbe helikoptert. „Jó néhány olyan eset volt, amikor az időfaktor rendkívül meghatározó volt, és bár nem csak baleseti sérülteket szállítanak mentőhelikopterrel, életeket ment a gyorsaság” – hangsúlyozta. A földi mentés is rendkívül fontos, kisebb távolságnál ez lehet a hatékonyabb. A szegedi klinikára például a Makón túli területekről, Orosháza vagy Mélykút távolság tekintetében jobb a helikopteres szállítás. Simonka János Aurél a SZEGEDma.hu-nak elmondta, hogy a mellkasi sérüléseknél jobb lehet a földi szállítás, de ez sem kizáró ok. Ezen kívül tudni kell, hogy a helikopterben szűkösebb a hely, így a mentőautóval szállított betegek út közbeni ellátása kényelmesebb. A Szegedi Tudományegyetem Traumatológiai Klinikájának igazgatója portálunknak elmondta, hogy egyértelműen nem lehet esetszám-növekedésről beszélni a klinikánál a mentőhelikopter üzembeállítása kapcsán. Simonka János Aurél azt tapasztalja, hogy folyamatosan növekszik a balesetek száma, ő az időfaktor szempontjából tartja fontosnak a légimentést. „Lehet, hogy fennkölten hangzik, de sokan köszönhetik az életüket a mentőhelikopternek” – tette hozzá az igazgató.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.