Egyház

Hagyományos latin szentmisék immár Szegeden is

Hagyományos latin szentmisék immár Szegeden is

2010. január 22., péntek
Hagyományos latin szentmisék immár Szegeden is
2009 januárja óta előbb havi, majd májustól heti rendszerességgel vannak Szegeden is tridentinek mondott hagyományos római rítusú szentmisék. Ami ma kuriózum, az nem is oly rég még általános volt: 1970-ig ebben a formában miséztek szerte Magyarországon és a nagyvilágban. A díszes liturgikus ruhákban miséző pap az oltár felé fordulva végzi szent cselekményeit, a hívek éneklő kórusától kísérve. Az általános nyelv a latin, de a népénekek, az evangélium, a ministráns közgyónása és természetesen a szentbeszéd magyarul hangzanak el. A szentmisék bemutatója eleinte Kovács Ervin Gellért gödöllői premontrei pap volt, tavalyi fölszentelése óta Alácsi Ervin János tábori lelkész jár át Hódmezővásárhelyről. Sok a félreértés és a némelykor rosszindulatú tévképzet is a hagyományos római rítussal kapcsolatban – mondja Nagy László.
A történelmi latin nem könnyű nyelv, ráadásul az egyházi latin szakszavakat csak azok ismerhetik, érthetik, akik átélik, gyakorolják ezt az ősi liturgiát. „Államilag elismert” latin nyelvvizsga nem szükséges hozzá, nemzeti múltunkban több mint ezer évig ez nem jelentett problémát gondoljunk csak a Halotti Beszédre – és ma már, az új rítus ismerete által, még egyértelműbb a jelentéstartalom. Isten előtt pedig egyetemesen lehetünk emberek és magyarok. Ez a liturgia, a gregorán ének, magában hordozza az áldozat és az alázat mélységét, így abszolút az istenit helyezi a középpontba, ezzel teszi helyére a személyes ember és a személyes Isten eltorzítható viszonyát. A sorrend is fontos: nem alkothatunk közösséget, kommuniót az Istenhez való viszonyunk egyértelműsítése nélkül! Az alsóvárosi szentmiséken nem a „nagymamák nosztalgiáznak”, oda testben és lélekben is fiatalok járnak. Szó sincs naiv időutazásról, az időkerék kizárólagos visszaforgatásáról, de tény, hogy Jézus Krisztus Egyházának két egyenrangú pillére van: a Szentírás és a szent hagyomány. Talán értéke lehet a szakrális történelem és hagyomány, az ősi liturgia ismeretének akkor, amikor a „modern” liturgiában improvizatív, kísérletező próbálkozásoknak lehetünk tanúi, és a Katolikus Egyház sokszínű közösségekre, lelkiségi mozgalmakra tagolódik, hogy megközelítse a „fejlett”, individualista társadalmat. A tudományos technikai ismeretek, kommunikációs eszközök gyarapodnak, megújulnak, de az ember alapproblémai sokezer éve változatlanok, tapasztalatot pedig továbbra is csak a múltból meríthetünk, a jövőből nem.
Mi is a tridenti szentmise? Erről legpontosabban egy kis szórólapról tájékozódhattunk, melyeken ezeket a szentmiséket hirdetik: A szentmise legtökéletesebb istentisztelet, mivel elsődleges bemutatója és alapítója maga Krisztus, aki nekünk a szentmisét az Utolsó Vacsorán elrendelte (másodlagos bemutatója a pap, harmadlagos bemutatója pedig az egész egyház, így mi magunk is, amennyiben a szentmisében a magunk áldozatát lélekben Krisztuséval egyesítjük). Ez az Egyház legnagyobb kincse: ezért ünnepli nap mint nap az apostolok ideje óta, ezért ápolták, őrizték, gazdagították, vették körül a legszebb imádságokkal, rítusokkal ezt az áldozatot, és ezért fontos, hogy mi is méltó módon vegyünk részt benne és mind jobban megértsük, hogy gazdagon részesülhessünk azokból a végtelen kegyelmekből, amelyeket a szentmise közvetít. A nyugati latin nyelvű liturgia római rítusa Nagy Szent Gergely pápa alatt az V. században nyerte el végső formáját, mely lényegét tekintve változatlanul élt tovább az úgynevezett kuriális változatában, azaz azon a módon, ahogy a pápai udvar a liturgiát végezte. Emellett szerzetesrendi és székesegyházi rítusváltozatok jöttek létre, Magyarországon az esztergomi rítus. Ezek eltérései egyes imádságok szövegeiben, dallamokban és liturgikus gesztusokban jelentkeztek. A tridenti zsinaton a XVI. században a római liturgia kuriális változatát tették általánossá – számos engedménnyel - az egész Egyházban. Ezen kisebb módosításokat több pápa is tett, jelenleg érvényben lévő misekönyvét XXIII. János pápa adta ki 1962-ben. A II. vatikáni zsinat után, a népnyelvűség jegyében, a modern kor embere számára könnyebben érthetőnek gondolt reformált és ma a magyar egyházban is általánosan használatos misekönyvet VI. Pál pápa adta ki. Jelenleg ez jelenti a római rítus rendes formáját, míg a régi ’tridentinek’ mondott lényegében Nagy Szent Gergely pápa óta használatos másfélezer éves mise a római rítus úgynevezett rendkívüli formájaként érvényes és használatos napjainkban is. Fontos tudni, hogy ez utóbbi soha nem lett, az egyház apostoli folytonosságából fakadóan nem is lehetett eltörölve, Róma által hivatalosan jóváhagyva mindmáig folyamatosan használatos volt a világegyházban. A II. Vatikáni Zsinat szerint az egyház „anyanyelve” a latin, mely holt nyelv lévén romolhatatlanul képes megőrizni a szent szövegek jelentését. A liturgia századok során gyönyörű imádságokkal, énekekkel, szertartásokkal gazdagodott, olyan kincs tehát, amelyből egy darab sem szabad, hogy elvesszen. Szentek ezreinek volt mindennapi lelki tápláléka, ifjak és férfiak sokaságában ébresztette fel a lélek tüzét a papi hivatás iránt, hitetlenek serege tért meg hatására az Anyaszentegyházba, misztikusok ragadtak el ebben az isteni fölségű drámában. Pápák, püspökök, tudósok és zsinatok őrködtek évszázadokon keresztül tisztasága és épsége felett, a vadhajtásokat lenyesegették, szépségében gazdagították. Amellett tehát, hogy a római rítus megreformált új formája a latin szertartású katolikusok rendes liturgiája, a római rítus régi formáját is ápolni szükséges. Szimbólumai, szövegei, szertartásai ma is ugyanúgy lángra gyújtják szívünket, mint az elmúlt korok keresztényeinek - vallják ismertetőjükben. A lassan de folyamatosan gyarapodó számú rendszeres misére járók többségükben fiatalok illetve 40 év alattiak Eleinte szokatlan, sőt kényelmetlen volt a több térdeplés, de mindez a fokozott tisztelet és hódolat kifejeződéseként ma már nem zavar- mondja egy fiatal lány. Ha folyton az emberit keresve és kiszolgálva, saját kényelmünket és kívánságainkat tesszük meghatározóvá, akkor előbb-utóbb elveszik a hitünk. Ebben a közösségben ez a veszély nem fenyeget – teszi hozzá mosolyogva. Hagyományos latin rítusú szentmisék Szegeden: minden vasárnap 15.30-kor az alsóvárosi ferences templomban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.