Közélet

Első fokon nyert a Magyar Jelen

Első fokon nyert a Magyar Jelen

2010. január 29., péntek
Első fokon nyert a Magyar Jelen
Toroczkai László, a Magyar Jelen főszerkesztője és Zagyva György Gyula, a Jobbik képviselőjelöltje pénteken a párt szegedi székházában ismertette annak a sajtó-helyreigazítási pernek az elsőfokú ítéletét, amelyet a tiszaszigeti önkormányzat indított a hetilap ellen.

A Magyar Jelen még tavaly írt egy tiszaszigeti ingatlaneladásról, ahol szerintük a település polgármestere,

Bodó Imre

áron alul adott el egy felparcellázott legelőt izraeli befektetőknek. A megjelent írás miatt Tiszasziget önkormányzata helyreigazítási pert kezdeményezett.

Toroczkai

elmondta, hogy a bíróság elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint elutasították az önkormányzat tízpontos helyreigazítási kérelmét. Az üggyel kapcsolatban hozzátette, hogy nem érti, miért nem Bodó Imre perelt, miért bújik az önkormányzat mögé. A lap főszerkesztője szerint az elsőfokú döntésnél a bíró is megalapozottnak látta a cikk azon tartalmát, hogy a telek eladása piaci áron alul történhetett, és az önkormányzat szerint a sérelmes „banda” kifejezést a véleménynyilvánítás szabadságaként aposztrofálta.

Zagyva György Gyula

szerint megengedhetetlen, hogy a magyar földet külföldiek kezébe adják, amire nem először lát példát országszerte.

Bodó: mocskolódás, lejáratás politikai érdekek mentén

Természetesen felhívtuk Bodó Imrét is, aki úgy reagált, hogy elfogadja és megérti, hogy neki politikusként sokkal nagyobb tűrőképességgel kell bírnia mindenféle támadással szemben, de mint fogalmazott, a település vezetése döntött úgy, hogy nem tűrheti a közösség 2000 ember lejáratását, a mocskolódásokat. Ezért az önkormányzat tette meg a feljelentést, és személy szerint őt nem lepte meg a bíróság elsőfokú döntése, hiszen a legnagyobb ellenzéki párt képviselői gyakran tapasztalhatják, hogy nagy presszió alatt működnek a város, a megye különböző szervezetei. Természetesen fellebbeznek, akár a Legfelsőbb Bíróságig is elmennek. A konkrét üggyel kapcsolatban hozzátette, hogy a tiszaszigeti önkormányzat saját kérésére a közigazgatási hivatal kivizsgálta a telekeladást, és mindent rendben találtak, de a városi és a megyei ügyészség sem mutatott rá semmilyen problémára az ügyben. „A cikket közlő újság munkatársai és bárki, aki hibát, netán visszaélést lát az ügyben, tegye meg a feljelentést, de nem így lesz, mert nem ezt akarják, hanem a politikai érdekek mentán mocskolódnak, hogy megpróbálják lejáratni a települést és annak vezetését” – így Bodó Imre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.