Vélemény

Botka Utolsó Éve Következik

Botka Utolsó Éve Következik

2010. január 12., kedd
Botka Utolsó Éve Következik

Szegeden is az MSZP és a Fidesz között több mint 30% a különbség az utóbbi javára, így Botkának nincs semmi esélye sem az egyéni képviselői győzelemre. Szeged következő három egyéniben megválasztott országgyűlési képviselőjét Bodó Imrének, Nógrádi Zoltánnak és Bohács Zsoltnak fogják hívni.

Botka Utolsó Éve Következik? Az újévi jókívánságok sorában immár nem először bukkan fel e kis köszöntő, de talán még soha nem volt annyira aktuális, mint idén. Természetesen a jámbor ’jobb’ óhajt szükséges pontosítanunk, de megéri a téma a komolyabb mérlegelést. Legelőször Botka László, az MSZP Csongrád megyei elnöke a szocik országos kompenzációs listájának negyedik helyéről biztos várományosa a képviselői mentelmi jognak, azaz a fentebb hangoztatott 2010-es könnyes búcsú korántsem végleges. Az előkelő országos listás hely kapcsán a szegedi lakájsajtó ismét közhírré tette, mindez a miniszterelnök-jelölti kaliberű elnök-polgármester jól megérdemelt igaz elismerése, de pechükre a valóság ennél borúsabb. Az igazság az, hogy a mi „Botka Lacink” számolt, és minden eshetőségre jó előre bebiztosította magát. Legelőször is ideje leírni, hogy Szegeden is az MSZP és a Fidesz között több mint 30% a különbség az utóbbi javára, így Botkának nincs semmi esélye sem az egyéni képviselői győzelemre. Szeged következő három egyéniben megválasztott országgyűlési képviselőjét Bodó Imrének, Nógrádi Zoltánnak és Bohács Zsoltnak fogják hívni. Mivel ez már eldőlt, vigyázó szemünket vessük az MSZP listás tülekedésére. Itt az eredményeket látva két nézőpont feszül egymásnak: a szocialista ’győzelmi’ terv és a számukra szomorú valóság. Kozma József szegedi MSZP-elnök a kormánypárt képviselőjelölt-bemutató sajtótájékoztatóján azt találta mondani, hogy Csongrád megyében és az országosan is megkerülhetetlen tényezők lesznek. Ez a Belvedere-ben és még inkább a szegedi városházán fogant kupaktanácsokon úgy fogalmazódott meg, hogy egyéniben nyerni fog Botka, és a szerintük népszerű makói polgármester, Buzás Péter, 20% feletti listás eredményükkel pedig további két megyei listás mandátumot rabolnak el, így reményeik szerint bejut a listaharmadik Kozma József és a negyedik, a csongrádi polgármester Bedő Tamás is. Ujhelyi István államtitkár az országos listás mandátumával vigasztalódhat. Ennek a tervnek realitása − bár leadták a pártközpont felé – körülbelül akkora, mint Kozma 2006-os megyei közgyűlési elnöki esélye, azaz semmi… Emlékezetes, 2006-ban Botka László úgy távolította el a szegedi politika élvonalából az addig alpolgármester Kozmát, hogy a megyei közgyűlés elnöki székét ígérte neki, amit az rutintalanul el is hitt. Ehhez mindössze a megyei önkormányzati választásokat kellett volna megnyerniük, ami köztudomásúlag nem sikerült. Nem árt azonban emlékeztetnünk, a listás országgyűlési és megyei képviselőt végül a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöki székével kárpótolták... A 2010-es helyezkedésben Botka ismét ügyesen kigolyózta Kozma Józsefet, pártbéli riválisát, tudatosan készülve a vereség után előálló helyzetre. Ne feledjük, még 2002-ben is jó ideig úgy tűnt, Kozma József, az MSZP városi elnöke lesz az MSZP szegedi polgármesterjelöltje. Mint már azt korábban e helyt leírtam, majd ezt követően maga az érintett is egyértelműsítette, 2010-ben Botka próbál ismét újrázni a városirányítói székért. Még akkor is országgyűlési képviselőként vághat neki az önkormányzati kampánynak, ha netán április 11-ig, a választás első fordulójának legvalószínűbb időpontjáig annyira elrongyolódnak a szocialisták, hogy a nulla egyéni mandátum mellé a listás szavazáson is teljesen „lebőgnének” Csongrád megyében. Igazi biztos menedéknek ott van az országos listás tuti hely. Miért ilyen fontos neki a mentelmi jog? Kérdezzék meg tőle!

Andocsi Gáspár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.