Sport

Bakaiék visszacsábítanák a Legenda Lajcsi-kupa csapatait

Bakaiék visszacsábítanák a Legenda Lajcsi-kupa csapatait

2010. január 20., szerda
Bakaiék visszacsábítanák a Legenda Lajcsi-kupa csapatait
Mint arról korábban beszámoltunk, Bakai Csaba egy kész elnökséggel (Sahin-Tóth Dezső, Orosházi László, Molnár Róbert, Hevesi Tamás, Szekeres Károly, Kolozsvári János, Török Zsolt, Duray Péter) száll harcba a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség (CSLSZ) február közepén esedékes tisztújításán az elnöki tisztért. Bakaiék szerda este a megyei szövetség harmadik osztályát elhagyó együttesekből álló Legenda Lajcsi-kupa csapatainak képviselőivel találkoztak, hogy ismertessék azokat a lehetőségeket, melyeket az új elnökség kínálna a kluboknak, ha visszatérnek a CSLSZ szervezetéhez.Bakai Csaba először arról érdeklődött a találkozón, mi az oka annak, hogy ilyen szakadék keletkezett a Legenda Lajcsi-kupa és a CSLSZ között, és hogyan tudnak újra közös hangot megütni, kialakítani együtt egy olyan működőképes modellt, ahová az eltávozott 18 csapat visszatérne. A jelenlévő csapatok képviselői elmondták, hogy a legfontosabb probléma a párbeszéd hiánya volt. A kötelezettségeket kíméletlenül behajtották a csapatokon, de a klubok érdekvédelmét nem tudták érvényesíteni a szövetségben, a befizetett pénzek mértékében nem kapták meg azt a fajta humán ellenszolgáltatást, amely a szervezet működésébe való betekintésen át, a kritikai észrevételek érvényesítésén keresztül megjelenhetett volna. „Komoly változás akarunk véghezvinni a rendszerben” – mondta Bakai. „Szeretnénk lehetőséget teremteni arra, hogy a rangadókat videóra vegyük, és a CSLSZ internetes oldalán összefoglaló formájában közzé tegyük. Ezzel nemcsak a vizuális kínálatot növelnénk az oldalunkon, hanem visszanézhetővé tennénk a kétes szituációkat, és a bírókra is nehezedne egy plusz nyomás, hogy a munkájukat még koncentráltabban végezzék. Azt tudjuk, hogy 200-250 ezer forint körül mozog csapatonként a Legenda-kupa éves költsége. Mi egy külső könyvvizsgálót bíznánk meg, hogy nézze át az elmúlt évek CSLSZ-gazdálkodását, hogy hol folyhatott el pénz hibás számítások miatt, hol lehet költségeket megtakarítani. Ezenkívül már felvettük a kapcsolatot egy pályázatíróval, aki sokat tud nekünk segíteni, hogy az egyesületek a költségeiket pályázatok formájában csökkentsék, mert tapasztaltuk, hogy a csapatok minimális kihasználtsággal veszik igénybe a bevételszerzésnek ezt a lehetőségét” – így az elnökjelölt. Hozzátette, hogy szeretnék nyílttá tenni a bizottsági üléseket, hogy az ott felmerült kérdésekre az érintett csapatok delegáltjai is reagálhassanak. Továbbá a felkészülés időszakára teremtornát vagy nagypályás tornát szerveznének, és havonta összehívnák a csapatok képviselőit a felmerült problémák megvitatására.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.