Bulvár

Vádemelési javaslat a városnéző kisvonat sofőrje ellen

Vádemelési javaslat a városnéző kisvonat sofőrje ellen

2009. december 7., hétfő
Vádemelési javaslat a városnéző kisvonat sofőrje ellen

Befejezte a nyomozást, a keletkezett iratait pedig vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségre a Szegedi Rendőrkapitányság a június 11-én a szegedi Székely soron történt közlekedési baleset ügyében - tájékoztatott Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A fokozott ügyészi felügyelet mellett folytatott eljárásban számos tanút hallgatott ki a rendőrség, igazságügyi orvos, pszichológus és műszaki szakértői véleményt szerzett be. A megalapozott gyanú szerint a lassú jármű vezetője június 11-én a délutáni órákban a Székely soron haladt a Belvárosi híd irányába. A Vedres utca kereszteződéséhez érve, a gyalogátkelőhelyen nem biztosított áthaladási elsőbbséget a jobbról szabályosan közlekedő 18 éves gyalogosnak, melynek következtében a gyalogátkelőhelyen, a belső forgalmi sávban, a felezővonalhoz közel a jármű bal elejével elütötte. A baleset következtében a fiatal nő súlyos-életveszélyes sérülést szenvedett el. Az igazságügyi orvosszakértő szakvéleménye szerint a baleseti sérülésekkel oksági összefüggésben maradandó fogyatékosság jött létre. A műszaki szakértő megállapítása szerint a sértett a jármű sajátosságai miatt takarásban volt, így a jármű vezetőjének még inkább fokozott óvatossággal kellett volna megközelíteni a gyalogátkelőhelyet. Az igazságügyi pszichológus szakértő pedig arról nyilatkozott, hogy a gyanúsított nem alkalmas gépjármű vezetésére. A Szegedi Rendőrkapitányság az ügyben maradandó fogyatékosságot okozó közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt javasol vádemelést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.