Közélet

Szegeden járt Semjén Zsolt KDNP-elnök – FOTÓK

Szegeden járt Semjén Zsolt KDNP-elnök – FOTÓK

2009. december 3., csütörtök
Szegeden járt Semjén Zsolt KDNP-elnök – FOTÓK

Győzelem esetén állampolgárság a határon túliaknak

Semjén Zsoltot, a KDNP elnökét látta vendégül csütörtökön a párt szegedi szervezete, a Szőregi Csodaszarvas Polgári Kör és az Ágota Alapítvány. A sajtótájékoztatón az elnök a napokban elfogadott költségvetésről beszélt, amelynek szerinte sem a bevételi, sem a kiadási oldala nem stimmel. A büdzsé 3,8 százalékos hiánnyal számol, holott, ha összeadják a tételeket, 7,5 százalék jön ki. A pénzügyminiszter úgy érvelt, hogy a költségvetésbe nem kell beleszámolni a BKV, a MÁV stb. veszteségét. Miért nem? - kérdezte az ellenzék. Mert akkor nem jön ki a 3,8 százalék - hangzott a válasz. Semjén szerint Magyarország békeidőben még soha nem volt ilyen katasztrofális állapotban, mint jelenleg. A költségvetés 1-2 hónapig sem bírja ki, ezért a leendő kormánynak első dolga lesz újat készítenie. Soha nem látott mértéket öltött a munkanélküliség, miközben Szegeden például a 2-es villamos nyomvonalának felújítására kiírt közbeszerzésen egy cseh konzorciumot bíztak meg a munkálatok kivitelezésével. Az uniós bürokrácia a napokban együtt akarja megszavaztatni Magyarországot Horvátország felvételéről és Csehország emberjogi felmentéséről, ami tulajdonképpen a Benes-dekrétumok szentesítésével egyenlő. „Hivatalosan kijelentem, hogy a Fidesz és a KDNP nem hajlandó erről egy gombnyomásra szavazni. Innen üzenem Brüsszelnek, hogy Horvátország EU-tagságát elfogadjuk és támogatjuk, Csehország emberjogi felmentését viszont soha nem szavazzuk meg. Ha viszont a tagállamok közül akár egy is nem fogadja el a módosításokat, nem léphet életbe a Lisszaboni szerződés” – hangsúlyozta Semjén. A lakossági fórumon Dobák Lászlóné, a Szőregi Csodaszarvas Polgári Kör elnöke ismertette szerteágazó tevékenységüket, majd egy dokumentumfilm segítségével bemutatta az állami gondozottak megsegítésére alakult Ágota Alapítvány munkáját. Kothencz János, a karitatív közösség elnöke elmondta, hogy országszerte 98 gyermekotthont segítenek, az Ágota pedig a legnagyobb civil közösség az országban, amely az állami gondozottak támogatását tűzte ki célul. Szegeden Játszóházat hoztak létre a kallódó-csellengő fiatalok számára, s noha preferált szervezetként jegyzik őket a torony alatt, szinte nekik kell fizetniük azért, hogy dolgozhassanak. Ha nem lenne a német és a magyar püspöki kar segítsége, már régen lehúzhatták volna a rolót. Kothencz ajándékot nyújtott át a vendégnek. Semjén megkapta az Ágota Alapítványról készült, több hazai és külföldi fesztiválon bemutatott dokumentumfilmet és egy kétkötetes, egyenlőre csak kéziratban létező reprezentatív felmérést a gyermekvédelmi szakellátás jelenlegi állapotáról, valamint egy új pedagógiai programot, amely megmutatja, hogyan lehet ezt a feladatot másként is kezelni, mint azt jelenleg a kormány és az önkormányzatok többsége teszi.

Multik vazallusai

Semjén Zsolt ezt követően a Fidesz és a KDNP szilárd és sikeres szövetségéről beszélt, amilyen Európában is kevés van. Cáfolta azokat a többnyire liberális nézeteket, hogy az egyház ne politizáljon, és egyforma távolságot tartson a pártok között. Az ország katasztrofális helyzetét ecsetelve rámutatott több abszurd költségvetési tételre: az állam 7 milliárd forintot fizet működő, magyar laktanyák őrzésére, különböző, szocialistákhoz közeli őrző-védő cégeknek. A Kádár-rendszer 30 év alatt 21 milliárd dolláros adósságot halmozott fel. A Gyurcsány-kormány 25 milliárdot termelt, majd idén januártól napjainkig ezt az adósságot megduplázták. Ebből következik, hogy minden magyar ember 2 millióval tartozik úgy, hogy nem is tud róla. A multiknak kedvező szervilis kormány lehetővé tette, hogy azok csak az idén 2000 milliárd forint profitot vigyenek ki az országból. A KDNP elnöke megemlítette a szégyenletes december 5-i népszavazást, ami felért egy nemzetárulással. Ha hatalomra kerülnek, az lesz az első, hogy megadják a határon túli magyaroknak a magyar állampolgárságot. A szocialisták pénzközpontú, a multik érdekeit kiszolgáló pénzpolitikája helyett a KDNP újra előtérbe helyezné a családot, bevezetné a családi adózást, az egészségügyre és a szociális juttatásokra szánt összeget megnövelné csakúgy, mint az oktatásét. Világszerte a gazdaság élénkítése érdekében csökkentik az adókat, nálunk fordítva teszik, növelik a munkavállalókra, vállalkozókra nehezedő terheket, és szinte rákényszerítik őket, hogy a szürke- vagy feketegazdaságban, esetleg külföldön keressenek boldogulást. A demográfiai katasztrófát a jelenlegi kormány ázsiai válságövezetekből betelepülő 1 millió idegennel kívánja orvosolni, miközben teljesen szétverte a család intézményét. „Ha sertéseket tenyésztek, szerzek nyugdíjjogosultságot, ha gyermekeket nevelek, nem; a jövőben azt is figyelembe kell venni, ki mennyi gyereket nevel, hány hozzátartozójáról gondoskodik” – érvel Semjén. Az elnök kritikusan beszélt a Fidesz-KDNP és a Jobbik viszonyáról. Ha a Jobbik felé nyitnának, a szavazatok mindössze 2 százalékát szereznék meg, miközben 12 százalékot elvesztenének. „A Jobbik primitív válasza a válságkezelésre: Jó édesanyját a cigánynak.” Semjén szerint nem a gárda fogja megteremteni a közbiztonságot, hanem a magyar állam. Győzelmük esetén minden faluban rendőrt állítanak, 3000 új zsaru jut ilyetén munkához. A Jobbik semmire sem jelent megoldást, véli Semjén, tagságuk 30 százaléka régi MIÉP-esekből, 25 százaléka jobboldali polgárból és 40-45 százalék volt szocialistákból áll. Noha Gyurcsány támogatta a Jobbikot, a tavaszi választások 2. fordulójában nem fog összeállni a Fidesz-KDNP ellen a két párt, ahogy korábban az MSZP és az SZDSZ. „Annyira nem tudják lerombolni az országot, hogy azt mi az önök segítségével ne tudnánk újjáépíteni” – fejezte be beszédét Semjén Zsolt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.