no images were found
Csütörtök este a helyi KDNP meghívására Szegeden vett részt egy beszélgetésen Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. A fórum előtt a párt jelenlegi helyzetéről, önállóságáról, várható kormányzati szerepükről és céljaikról beszélgettünk, de szóba került Kalmár Ferenc megyei elnök jövőbeni szerepe is.– Jövőre várhatóan kormánypárttá válik a KDNP. Milyen szerepet kapnak a kereszténydemokraták a következő kabinetben?
– Ahogyan a régi bölcsesség mondja, előbb ejtsük el a medvét, aztán tárgyaljunk a szűccsel. Nem a pozíciók osztogatásának van itt az ideje, hanem előbb meg kell nyerni a választásokat, méghozzá elsöprő többséggel. Magyarország ugyanis ma olyan tragikus állapotban van, mint amilyenben békeidőben még sosem volt. Egy háborús pusztítás képét mutatja az ország – és hogy innen kivezessük, ahhoz elsöprő többséggel megnyert választásra van szükség.
Világossá szeretném tenni, hogy a Fidesz–KDNP senkivel nem kíván koalíciós szerződést kötni. Sem balra, sem jobbra nem nyitott a szövetség, ez egy jobbközép kormány lesz.
– Folynak már egyeztetések egyes posztokról?
– Nem hiszem, hogy nekem most arról kellene beszélnem, hogy milyen pozíciókra tart igényt a Kereszténydemokrata Néppárt. Nyilvánvaló, hogy vannak olyan területek, amelyek alapvetően a kereszténydemokráciához kötődnek: a szociális kérdések, a családok támogatása vagy a kulturális témák. Ezeken a szakterületeken a KDNP képviselőinek biztosan lesz szerepe.
Még a választások előtt vagyunk, ezért most az első feladatunk a Fidesz és a KDNP közötti választási szerződés megkötése lesz, mely alapvetően a közös indulásról szól. Azt kiemelném, hogy mind a magyar, mind az európai uniós választások történetében egyedülállóan sikeres ez a választási együttműködési konstrukció, amely stabilan az abszolút többség felett képes nyerni. Ezt követően kötjük majd meg a közös kormányzásról szóló koalíciós megállapodást, valamint a kormányprogram részeként határozzuk meg a kormányzati struktúrát, amihez már lehet személyeket nevesíteni.
– A két párt között hasonló arányban oszlik meg a képviselőjelöltek száma, mint az előző választáskor?
– Ez nagyjából ugyanúgy néz ki, mint 2006-ban: a KDNP-nek úgy háromnegyed részben ugyanazok az egyéni körzetei maradtak meg. Biztos, hogy minden megyében lesz kereszténydemokrata képviselő és a KDNP-frakció hangsúlyosan nagyobb lesz, mint a mostani (ami egyébként így is a Parlament harmadik legnagyobb képviselőcsoportja).
– A KDNP rendszeresen kiemeli az adórendszer családi adózás felé való módosítását. A Fidesszel történő egyeztetések tükrében ez mikorra valósulhat meg egy közös kormányzás idején?
no images were found
– A törvényjavaslatot a nemzetközi tapasztalatok esszenciájaként már kiadtuk könyv formájában, tehát teljesen konkrét leírást tudunk felmutatni arról, hogy mit szeretnénk csinálni ezen a téren. A pártjaink közötti konzultációban az a kérdés merült fel, hogy a közgazdasági szemléletű egykulcsos adórendszert vagy a szociális irányvonalat képviselő családi adózást preferáljuk inkább, hiszen mindkettő mellett több érv szólt. Bár a kettő nem zárja ki feltétlenül egymást, de éppen a családi adózás szempontjából nem szerencsés az egykulcsos személyi jövedelemadó. De azt hiszem, a kérdést Orbán Viktor el is döntötte, amikor egy televíziós interjúban bejelentette, hogy ő a családi adózást támogatja.
Mi azt mondjuk, hogy demográfiai szempontból a családi adózás választhatóvá tétele a legfontosabb, ezért lett ennek megvalósítása a KDNP „életcélja”. Ezt már a kormányzati ciklus elején szeretnénk bevezetni, bár elképzelhető, hogy csak fokozatosan, felmenő-rendszerben indul el: először a három- és többgyerekesek, aztán a kétgyerekesek és így tovább. Ez csak technikai kérdés, de azt felelősséggel mondhatom, hogy a következő Orbán-kormány idején a családi adózás, ahogyan Franciaországban is, úgy nálunk is meg fog valósulni.
– Elnök úr hogyan látja a KDNP önállóságának kérdését – hiszen a közvélemény-kutatóknál a párt nem jelenik meg önálló támogatottságú szervezetként? A Fidesszel való látszólagos összeolvadás erősíti vagy gyengíti a KDNP-t? Mennyire törekszik a párt az önálló arculat megőrzésére?
– Más logika mentén működünk. A Fidesz egy nagy gyűjtőpárt, aminek a célja a szavazatszerzés. A KDNP világnézeti párt, amelynek feladata a szellemi hátország biztosítása. Ezt a különbséget Orbán Viktor úgy fogalmazta meg a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének kongresszusán, hogy a Fidesz egy viharos tengeren járó hajó, a KDNP pedig az a horgony, ami ezt a hajót az örök értékekhez köti. A Kereszténydemokrata Néppártnak egy erkölcsi, szellemi szerepe van ebben a konstrukcióban, nem a szavazatok darabszámának számolgatása. Az is ténykérdés, hogy a Fidesz–KDNP szövetség sokkal erősebb, mint pusztán a két párt szavazóinak összeadása. Mint az előbb említettem, egy példátlanul sikeres együttműködésről van szó – így nincs is okunk ezen változtatni.
– Szegedi kérdésre térve: mi a véleménye arról az érdekes helyzetről, ami a választókerületi elnökök jelölésekor alakult ki, amikor Kalmár Ferenc mellett másik személyt is javasoltak a posztra? Ez jelentheti azt, hogy akár a parlamenti választások jelöltállításakor is szembekerülhet más fideszes vagy KDNP-s jelölttel a KDNP alelnöke, Csongrád megyei elnöke?
– Az egyéni jelöltállítások gyakorlatilag már lezárultak. Minderről csak azt mondhatom, Kalmár Ferencnek hangsúlyos szerepe lesz a választások idején és a kormányzati munkában is. Abszolút módon számítunk rá és szakmai tudására.