Közélet

Pesti Imre: bevonni a szakmát az egészségügyi reformokba

Pesti Imre: bevonni a szakmát az egészségügyi reformokba

2009. december 29., kedd
Pesti Imre: bevonni a szakmát az egészségügyi reformokba
A Parlament egészségügyi bizottságának fideszes tagja, Pesti Imre szerint strukturális és financiális szinten egyszerre kellenek változások ahhoz, hogy a magyar egészségügyben gyökeres változások kezdődjenek. A politikus azt is kifejtette, hogy ha 2010-ben a Fidesz kormányt alakíthat, semmiképpen sem fogja kihagyni az orvostársadalmat, a szakmát a reformok előkészítéséből. A szocialisták az elmúlt évek során a rossz költségvetés oltárán több alkalommal is feláldozták az egészségügyet, a csőd szélére sodorták az ellátást, most pedig az életben tartáshoz szükséges forrásokat sem biztosítják. Az egészségügyi kormányzat megszegte a kórházakkal kötött szerződést, mivel nem biztosítja számukra decemberben azt a 6 milliárd forintot, amelyet korábban megígért – mondta egy sajtótájékoztatón nemrégiben a szakember. „Az elmúlt évek során nyilvánvalóvá vált, hogy a forráskivonások mértékében sérült a teljes egészségügyi ellátás is, mind színvonalában, mind pedig hatékonyságában” – mondta el a SZEGEDma.hu-nak Pesti Imre (képünkön).„A struktúra és a feladatok elváltak egymástól. Ilyen finanszírozás mellett a jelenlegi struktúra nem tartható fenn. Pedig nem a rendszerrel van elsősorban a baj, hanem az alacsony finanszírozással, amely értelemszerűen nehéz teherként ránt magával mindent.” Az egészségügyi szakpolitikus kifejtette, a reménybeli győztes választások után a Fidesz arra törekszik majd, hogy elinduljon az elvett források visszapótlása. Ha vannak az egészségügyben tartalékok a működtetés, a közbeszerzés terén, ezeket a Fidesz szeretné megnyitni. „Nem szerencsés az sem, ha a kisebb települések egészségügyi intézményei önállóan saját területüknél sokkal nagyobb részt látnak el, és ebben nem segítenek nekik a környező, az egészségügyi szolgáltatást igénybe vevő önkormányzatok” – tette hozzá. „Nyilvánvaló, hogy a működtetést koncentrálni kell. Fontos a különféle fenntartóknak az együttműködése, mint ahogy Szegeden az egyetemnek és a városnak. Vagy hasonlóan a megyei intézményeknek és más önkormányzatoknak is össze kell hangolni a gyógyítást. Fel kell mérni továbbá azt is, hogy mi a megye szükséglete, milyenek a megbetegedési és halálozási mutatók. Ehhez a szükséglethez pedig hozzárendelhető, hogy milyen kapacitásokkal lehet ellátni ezt az igényszintet, és ha ezt sikerült meghatározni, akkor a források elosztását nem egy központból, hanem megyei, régiós szinten kell koordinálni.” Pesti Imre úgy véli, hogy jelen pillanatban annyira kaotikus és átláthatatlan a helyzet, hogy ez önmagában bizalomvesztést hoz, rontja a kórházi, klinikai dolgozók munkaminőségét, az orvos-beteg kapcsolatot. „Semmilyen fontos reform az orvosokkal való együttműködés nélkül nem vihető keresztül, nem a büntetés, hanem a jutalmazás elvét követve vinnénk át a változtatásokat. A feladatmegosztást tennénk hatékonyabbá, valamint elkerülnénk a párhuzamosságokat; egyfajta logisztikai racionalizációról szólna az intézkedéssorozat” – összegezte a politikus, mik lennének a polgári kormány első intézkedései.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.