Közélet

Kézbesítősztrájk: bírósághoz fordul a Magyar Posta

Kézbesítősztrájk: bírósághoz fordul a Magyar Posta

2009. december 22., kedd
Kézbesítősztrájk: bírósághoz fordul a Magyar Posta

A Magyar Posta jogalap nélkülinek tekinti a Kézbesítők Szakszervezete által kezdeményezett sztrájkot, s ezért még kedden bírósághoz fordul - mondta Tomecskó Tamás, a cég szóvivője kedden az MTI-nek.

Hozzátette, reggel 134-en nem vették fel a munkát posta 36 ezer alkalmazottja közül. A szóvivő elmondta, a sztrájk leginkább Miskolcot és Szegedet érinti, de az ebből adódó problémákat megoldják, a szolgáltatásokban sehol sincs fennakadás.

Tomecskó Tamás

beszámolt arról is, hogy az elégséges szolgáltatásokról kedden 10 órára meghirdetett egyeztetésen a Kézbesítők Szakszervezete nem jelent meg. A Magyar Postánál működő Kézbesítők Szakszervezete december 22-től határozatlan ideig sztrájkot hirdetett azért, hogy minden dolgozó egyszeri 100 ezer forintot kapjon a társaság által értékesített ingatlanok bevételéből. A szakszervezet szerint elsősorban az üdülők és a budapesti Krisztina körúti Postapalota, valamint a Szugló utcai székház elidegenítéséből származó bevételből kell részesíteni a dolgozókat. A Magyar Posta Zrt.-nél a napokban született meg a 2010. évi bérmegállapodás, amit

Szűts Ildikó

, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója jelentett be. Akkor a vezérigazgató elmondta, hogy a megállapodást a Kézbesítők Szakszervezete ugyan nem írta alá, de a jövő évi béremelésért ők sem sztrájkolhatnak, mert a reprezentatív szakszervezetek aláírásával érvényes a jövő évi bérmegállapodás. A Kézbesítők Szakszervezetének követelése, hogy az ingatlanbevételből részesedjenek, téves felfogás - mondta Szűts Ildikó. A jóléti ingatlanok eladásából 508 millió forint bevétel származott, miközben 590 millió forintot fordítottak jóléti ingatlanok felújítására. A székházak eladásából befolyó bevételből pedig - a tulajdonos döntése értelmében - a postai liberalizációra való felkészülést segítő beruházásokat kell finanszírozni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.