Kultúra

IV. Bélának és Radnótinak is szobrot állítanak Szegeden

IV. Bélának és Radnótinak is szobrot állítanak Szegeden

2009. december 11., péntek
IV. Bélának és Radnótinak is szobrot állítanak Szegeden

IV. Béla királynak és Radnóti Miklósnak is szobrot állítanak Szegeden, az uralkodó bronz lovas szobrát 2010. május 21-én, a költőt ábrázoló alkotást pedig szeptember 1-jén avatják föl a tervek szerint.

A

IV. Béla

királyról, Szeged városalapítójáról mintázott egész alakos lovas szobor tervezésére és kivitelezésére országos nyilvános, egyfordulós pályázatot írt ki az önkormányzat. A pályázatra összesen tizenöt alkotás érkezett, melyek közül hármat -

Engler András, Bíró Lajos

, valamint a

Tóth Béla-Tóth Dávid

szerzőpáros tervét - választotta ki a bíráló bizottság. A szegedi közgyűlés ülésén bemutatott makettek közül a képviselők - a szakmai zsűrivel egyetértésben - Tóth Béla és Tóth Dávid művét tartották a legjobbnak. A művészek egy várbástyát formázó posztamensen, lován ülve, kezében egy kettős keresztet tartva ábrázolták a királyt. A bronzból készülő másfélszeres életnagyságú szobrot IV. Béla királlyá koronázásának és trónra kerülésének 775. évfordulójára emlékezve 2010-ben avatják föl, május 21-én, Szeged napján. Az alkotás a Széchenyi téren áll majd, azon a helyen ahol 1912 és 1930 között

Vastagh György II. Rákóczi Ferencet

ábrázoló - jelenleg a püspöki palota előtt látható - lovas szobra állt.

Radnóti Miklós

egészalakos szobrának felállítását a költő nevét viselő gimnázium igazgatója kezdeményezte. Radnóti Miklós - aki egyetemi tanulmányai idején lakott Szegeden - nevét utca, intézmény őrzi, emléktáblája látható egykori lakóhelyein és egy szerény domborműves tábla a Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnokban. Az elképzelés szerint a kétalakos szoborkompozíciót - amely a fiatal költőt és kedvesét,

Fannit

örökíti meg - a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium előtti téren helyezik el, s 2010. szeptember 1-jén, a városi tanévnyitón avatják föl. A szoborcsoport tervezésére és kivitelezésére országos pályázatot ír ki az önkormányzat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.