Közélet

Felszámolnak egy alapkezelőt: sok a szegedi károsult

Felszámolnak egy alapkezelőt: sok a szegedi károsult

2009. december 17., csütörtök
Felszámolnak egy alapkezelőt: sok a szegedi károsult
Azonnali hatállyal kezdeményezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a Fund De La Salle Befektetési Alapkezelő Zrt. felszámolását november végi határozatában. Egy szegedi ügyvédi irodát már közel 30 károsult keresett fel. Törőcsik Tamás ügyvéd a SZEGEDma.hu-nak elmondta, tudomása szerint Csongrád és Békés megyei a legtöbb károsult, akiknek egy része közös fellépéssel szeretne befektetett pénzéhez hozzájutni. Nagy reményekkel indult a zrt., honlapjukon arról számolnak be, hogy piacra lépésük nagy dolog lesz, a Fund De La Salle „befektetési és ügyfél politikája meglehetősen egyedi a magyar piacon.” Egyedinek is mondható, bár nem abban az értelemben, ahogy írják, hiszen mintegy kétéves működés után a zrt. felszámolását kezdeményezte a PSZÁF, és felszámolót is kijelölt. 2006 végén alakult meg a Fund De La Salle, 2007 szeptemberében kapott működési engedélyt a PSZÁF-től befektetési alapkezelés folytatására. „Tudomásunk szerint a befektetési alap nem állt fel, nem jött össze az ahhoz szükséges összeg, viszont pénzt gyűjtöttek ügyfeleiktől” – mondta el a SZEGEDma.hu-nak Törőcsik Tamás(képünkön) ügyvéd. Az idei esztendő második fele igencsak sűrű volt a cég életében, hiszen míg tavasszal bővítették tevékenységi körüket, novemberben már a felszámolásukat kezdeményezte a pénzügyi felügyelet. A Fund De La Salle ez év áprilisában portfóliókezelésre, befektetési tanácsadásra kapott engedélyt, mely tevékenységtől október 6-án már el is tiltották a zrt.-t, október 22-én tevékenységét teljes egészében megszüntették, míg november 16-ától a PSZÁF felügyeleti biztost rendelt ki a cég élére. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete végül november 27-i határozatában azonnali hatállyal kezdeményezte a zrt. felszámolását oly módon, hogy a felszámolót is kijelölte. A felszámolás kezdeményezése nem meglepő többek között annak fényében, hogy „a cég adózás előtti eredménye 2008. december végén mínusz 188 millió 600 ezer forint volt. 100 millió volt a jegyzett tőkéje, tehát teljes tőkéjét elvesztette” – mondta el Törőcsik. A szegedi ügyvédet már mintegy harminc Fund De La Salle-ügyfél kereste fel. „A károsultaknak közös képviseletet szervezünk. A közös fellépés egyrészt pergazdaságosabb, másrészt hatékonyabb is lehet” – mondta el az ügyvéd, aki azt is kilátásba helyezte, hogy próbapert indítanak. Természetesen nem ismerik egymást a szegedi ügyvédet felkeresők, így azt sem tudják, kinek mekkora követelése van, de Törőcsik Tamás portálunknak elmondta, hogy egytől több tízmillióig terjed ügyfelei követelése.
Több ügyfele is felvetette, hogy a PSZÁF felelősségét is meg kellene vizsgálni, hogy megfelelően látta-e el tevékenységét a felügyelet, amikor például a tevékenységi kör bővítésére adott engedélyt a zrt-nek. „Szegedről és Békés megyéből tudomásom szerint több mint 100 károsult van, akik nagyjából 500 millió forint körül fektettek be. A legnagyobb és legeredményesebb bázisa egyébként Szegeden volt a Fund De La Salle-nak” – tette hozzá. Törőcsik Tamás érdekességként elmondta, hogy a Befektető-védelmi Alapnak (Beva) csak ez év április 20. napjától lett tagja a zrt., holott egyes tevékenységi kör gyakorlására már 2007 szeptemberében engedélyt kapott a PSZÁF-től. (A Beva hivatott arra, hogy a cég felszámolása esetén bizonyos határig, egészen pontosan 20 ezer euróig kártalanítsa az ügyfeleket.) A Beva honlapjára feltette azt is, hogy a felszámolás jogerős bírósági közzétételét követően kezdik meg a kártérítéseket. „Ebben az a tragédia, hogy akik 2009. április 20-a előtt lettek befizetői a cégnek, őket előfordulhat, hogy az állam nem fogja kártalanítani” – hívta fel a figyelmet Törőcsik Tamás, aki elmondta, hogy bár természetesen nem ismeri a teljes hitelezői listát, úgy véli, hogy többségük még április 20-a előtti befektetésnek minősül. „Az is lehetséges, hogy akik április előtt fizettek a Fund De La Salle-nak, nem minősülnek ügyfélnek, hanem hitelezőnek tekintik őket majd a felszámoláskor.” Erre vonatkozik a próbaper lehetősége, amit korábban említett Törőcsik, hiszen kártalanításkor egyáltalán nem mindegy, hogy hova sorolják a károsultakat. Az ügyfélpénzt ugyanis visszaadják a húszezer eurós határig, de akiket nem tekintenek ebben az eljárásban ügyfélnek, azokat a cégvagyonból kell majd kifizetni. A cégvagyon nagysága azonban egyelőre nem ismert, csak annyit lehet tudni, hogy tavaly mínusz 188,6 millió volt a zrt. adózás előtti eredménye. Törőcsik Tamás úgy véli, hogy amennyiben a cég vezérigazgatója nem fellebbezi meg a fizetésképtelenséget elrendelő végzést, akkor tavasszal indulhat a felszámolás. Ezt követően lép a Beva, és megkezdődhetnek a kifizetések. Egy biztos: lesznek olyanok, akik hiába futnak majd a pénzük után, és akik kapnak is kártalanítást, a nagy haszonnal kecsegtető befektetésük helyett örülhetnek, ha a befizetett pénzüket visszakapják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.