Bulvár

Felmentették a rátámadó ismerősét halálosan megsebesítő kisteleki nőt

Felmentették a rátámadó ismerősét halálosan megsebesítő kisteleki nőt

2009. december 11., péntek
Felmentették a rátámadó ismerősét halálosan megsebesítő kisteleki nőt

Jogerősen felmentette a halált okozó testi sértés vádja alól pénteken a Szegedi Ítélőtábla azt 38 esztendős kisteleki nőt, aki még 2008 nyarán halálosan megsebesítette egy rátámadó idős férfiismerősét.

A mezőgazdasági munkákból élő, alkoholfüggő vádlott a bűncselekmény elkövetése előtt nyolc-tíz évvel ismerkedett meg a szintén rendszeresen italozó későbbi sértettel. A nő gyakran kisebb összegeket kért kölcsön a 74 éves férfitól. 2008. június 23-án a vádlott délben kelt föl, majd betért Kistelek egyik kocsmájába, ahol fröccsöket ivott, pénze azonban elfogyott, ezért elment a sértetthez, hogy újra kölcsön kérjen. Nem találta otthon a férfit, így keresésére indult, végül egy kocsmában bukkant rá. Itt együtt folytatták az italozást, majd a férfi lakására mentek. A lakásban a sértett szidalmazni kezdte a vádlottat, seprűnyéllel és piszkavassal támadt a nőre, aki ezeket az eszközöket elvette a sértettől. Ekkor a férfi felvett egy 70-100 centiméter hosszú tömőfát. Amikor ezt a vádlott meglátta, felkapott egy konyhakést és felszólította a sértettet, hogy engedje őt elmenni, különben megszúrja. A férfi ennek ellenére megpróbálta megütni a vádlottat, de ütése nem talált, a második csapás azonban már elérte a nő fejét, s vérző sebet okozott. Ezt követően a sértett újra ütni akart, de nő a hasán megszúrta a férfit. A vádlott ezután a kést a sértett testéből kihúzva ismét szúrt, de a penge fennakadt a sértett ruházatán. A vádlott ezután a kést eldobta, a sértettet ellökte, és kerékpáron távozott. Az idős férfihoz a szomszédok hívtak mentőt, a szegedi traumatológián életmentő műtétet hajtottak végre rajta, ennek ellenére három nappal később meghalt. A vádlottat a cselekmény után néhány órával egy kocsmában fogták el a rendőrök. A táblabíróság döntése szerint a vádlott jogos védelmi helyzetben cselekedett, és ennek során az arányosság határát sem lépte túl. Mivel az elsőfokú ítélet elmarasztaló volt a vádlottra nézve - felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtották -, a másodfokú pedig felmentette a vád alól, lehetőség nyílt fellebbezésre. Azonban ezzel az ügyész - aki a másodfokú tárgyaláson maga is a vádlott felmentését indítványozta - nem élt, így az ítélet jogerőre emelkedett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.