„A betlehemi csillag üzenete” a Bálaszínházban

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

A tizedik Dóm Téri Advent programsorozatába bekapcsolódott a Csongrád Megyei Önkormányzat is, méghozzá oly módon, hogy a téren felállított Bálaszínházban a „A betlehemi csillag üzenete” című táncjátékkal kedveskedtek az érdeklődőknek.

A Jézus születésének történetét elmesélő közel háromnegyed órás táncjátékot pénteken délután mutatták be a Bálaszínházban. Érdekessége volt, hogy a produkció a bibliai eseményeket a folklór elemivel ötvözte, monda- és mesevilággal körülölelve.
„Célom, hogy a karácsonyi ünnepkör ne csak a lázas vásárlásban jelenjen meg az emberek életében, hanem lelkileg is ráhangolódjanak a karácsony hangulatára, örömeire” – hangzottak el Doktor László gondolatai az előadás előtt. A rendező-koreográfus minden munkájának célja a magyar nép és kultúra szeretetének hangsúlyozása, ezt tükrözik táncjátékai is.
Ezt a darabot a Csongrád Megyei Önkormányzat felkérésére készítették, mintegy két hónap alatt. Doktor László a SZEGEDma.hu-nak elmondta, hogy eredetileg 100 fős szereplőgárdát mozgat meg ez az ünnepi táncjátékuk, a helyszín adottságai miatt érkeztek kevesebb szereplővel Szegedre. Az előadást egyébként Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyében is bemutatták, a szegedi Dóm tér mellett például Hódmezővásárhelyen is.
„Karácsony előtt már nem lesz több előadásunk, a két ünnep között azonban Erdélyben lépünk fel” – mondta el portálunknak Doktor László.
„A betlehemi csillag üzenete” – címéhez híven – az ünnep valódi lényegét és hangulatát próbálja közvetíteni minden ember felé, ezt érezhették át mindazok, akik megtekintették az előadást a Bálaszínházban.

no images were found

Előző sztori

Lecsekkoljam, vagy ne?

Következő sztori

Fellobbant az utolsó Dóm téri gyertyaláng