Írjon nekünk

Kultúra

Spissák Lajos és Hegyi Flórián a múzeumban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

“Idő érlelte szépség”

Nem a mai korosztály volt jelen a megnyitón és nem a mai korosztályról készültek a fotók sem, melyeket Hegyi Flórián fafaragó rusztikus szobrait ölelték körül a Móra Ferenc Múzeumban. A 2010. február 14-ig látható kiállítás múltunk és közelmúltunk fénybe fagyott emlékeit szedi csokorba, mintegy elgondolkodtatva a szemlélőt az elmúlás és az emlékek ködös fátyolán átsejlő értékek felett.

Értékeket próbál megőrizni számunkra, még ha csak a pillanat törtrészében is, a fényképezés sajátos eszközeit felhasználva. Spissák Lajos fotóit még a hagyományos filmes-laboros-előhívós technikával készítette, amihez remekül illik a képekkel közrefogott szobrok által közvetített erő is. Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke megnyitó beszédében arra buzdította a jelenlévőknek, hogy hozzák el fiatalabb ismerőseiket, hogy ők is megismerhessék a közelmúlt életében rejlő szépségeket.

Illés Tibor

spissak_lajos
Hallgassa meg interjúnkat Spissák Lajossal:

magyar_anna
Interjú Magyar Annával:

Egyetem

Jubileumi kiállítást rendeznek az egyetemen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az Alma Mater MÁSkép(p) című kiállítás-sorozatának jubileumi, harmincadik tárlatán.

Tovább olvasom

Hírzóna

Lemezbemutató koncertet ad a szegedi Terebes zenekar

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Repertoárjuk elsősorban moldvai, gyimesi és bukovinai népi dallamokat tartalmaz.

Tovább olvasom

Közélet

Megpróbálták szétverni a Szeged Plaza szobrát – az alkotótól érdeklődtek, hogyan csinálják

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Csak a Zsolnay-kerámiát bírták lebontani, a szobrot nem.

Tovább olvasom

Aktuál