Sport

Női vízilabda: itt az első Universitas Szeged-siker!

Női vízilabda: itt az első Universitas Szeged-siker!

2009. november 9., hétfő
Női vízilabda: itt az első Universitas Szeged-siker!

Immár az újonc Universitas Szeged sem nyeretlen a női vízilabdázók elitjében: Lakó Gábor tanítványai szombaton magabiztosan verték a Honvéd-ELTE Pólót. Nincs azonban megállás: hétfőn újabb találkozón láthatják a lányokat a helyi sportkedvelők.

Az Universitas Szeged – mely három vereséget követően a 4. fordulóban szerezte meg első bajnoki pontját – azzal a határozott céllal ugrott vízbe a Honvéd-ELTE póló ellen, hogy megszerzi első győzelmét a pontvadászatban. Erre minden esélye meg is volt a Tisza-parti alakulatnak, hiszen Dalmádyék nemrégiben a magyar kupában semleges pályán is jobbnak bizonyultak a korábbi élcsapat Domino Honvéd romjain létrejött látogatónál. Nem indult azonban zökkenőmentesen az összecsapás, hiszen 1-0-ra, majd 2-1-re is a Honvéd vezetett,

Dalmády Szandra

két gólja után viszont a 6. percben

Lengyel Dorottya

megúszásból is be tudott találni, így 3-2-nél már itt volt az előny. A második felvonásban aztán állva hagyta a vendégeket az Universitas:

Dalmády Petra

két akciógólját követően érkezett Szandra harmadik hálózörgetése, ezúttal akcióból (6-2). Ezt követően ugyan szépítettek a vendégek, de az ellenállhatatlan Dalmády Szandra szabaddobásból is bevette Gyöngyössy kapuját, majd Fabó Lili emberelőnyből tudott eredményes lenni, aminek köszönhetően tetemes, ötgólos előnnyel pihenhetett a nagyszünetben a Szeged (8-3). A harmadik és a negyedik negyedben aztán okosan tartotta a különbséget a hazai csapat. Három gólnál közelebb egy alkalommal sem tudott zárkózni a Honvéd. A harmadik játékrészben Dalmády Szandra elérte ötödik találatát is – igazán dicséretes teljesítmény! –, a további szegedi gólokon

Kuczora Imola, Hajdú Enikő

és

Miklós Dóra

osztoztak.

Lakó Gábor

együttese magabiztosan, esélyeshez méltóan nyerte meg a mérkőzést. Az egyetlen negatívumként talán az említhető, hogy az ötméteresek értékesítésével továbbra is hadilábon állnak a lányok: ezúttal két alkalommal dobhatott büntetőt az Universitas, de Dalmády Petra, majd Szandra is hibázott. A 6. fordulóból előrehozott mérkőzésen ma, azaz hétfőn 16 órakor a Héraklész I. Utánpótlás-válogatott ellen száll vízbe az Universitas Szeged, mégpedig a Héraklész pályaválasztása mellett is az újszegedi sportuszodában.

A női vízilabda OB I/A 5. fordulójában:

Universitas Szeged – Honvéd-ELTE Póló 13-9 (3-2, 5-1, 2-3, 3-3).

Újszegedi sportuszoda, 100 néző, vezette: László, Pásztor.

Szeged:

Bük – Lengyel Dominika, Dalmády P. 2, Dalmády Sz. 5, Miklós 2, Fabó 1, Hegedűs. Csere: Lengyel Dorottya 1, Hajdú 1, Bordás, Kuczora 1. Vezetőedző: Lakó Gábor.

Honvéd:

Gyöngyössy – Gémesi 1, Kövesdi 1, Olajos 2, Garda 1, Ráduly 1, Illés 2. Csere: Beck, Szepesváry, Doktor, Miló Sidló 1. Vezetőedző: Rottler Antal. Gól emberelőnyből: 5/4, ill. 7/2; ötméteresből: 2/0, ill. 2/1.

További eredmények:

Dunaújvárosi Főiskola-ELCO – ZF-Eger 12-4 Héraklész II. Utánpótlás-válogatott – BVSC-Zugló 2-11 Újpest – ASI 15-4 Héraklész I. Utánpótlás-válogatott – Hungerit-MetalCom-Szentes: ma 11 órakor, Szentesen játsszák

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.