Sport

Kosárlabda: Négypontos Szeviép-vereség - FOTÓK

Kosárlabda: Négypontos Szeviép-vereség - FOTÓK

2009. november 19., csütörtök
Kosárlabda: Négypontos Szeviép-vereség - FOTÓK

Hazai Euroliga-mérkőzését is elvesztette a Szeviép-Szeged együttese. A török Fenerbahce végig vezetett a mérkőzésen. A találkozó rangjához képest meglehetősen kevesen voltak az újszegedi sportcsarnokban.

Meglepően kevés néző volt kíváncsi a Szeviép-Szeged első hazai Euroliga-mérkőzésére. Több diákcsoport is érkezett az iskolákból, de így is csak 600-an foglaltak helyet a hatalmas szegedi arénában. A mérkőzés rangja több szurkolót érdemelt volna, ráadásul a csoport egyik legerősebb csapata vendégeskedett Szegeden. Pontatlan dobások jellemezték az első perceket, sajnos a Szeviép-Szeged 9 és fél perc alatt mindössze egy hárompontos kosarat dobott. A védekezése elfogadható volt a szegedi együttesnek, ezért nem húzott el, csak 13 ponttal a Fenerbahce. Pörgősebb Szegedet láttunk a második negyed elején, aminek meg is lett az eredménye. A Szeviép játékosai sorra dobták a kosarakat, és a 13 pontos hátrányból lefaragtak hat pontot. Az erő a 18. percig tartott, ekkor ismét meglépett 12-vel a török gárda. A szegedi vezetőedző, Bencze Tamás időt kért, hiszen a meccs előtt úgy gondolta, hogy csapata hazai pályán biztosan dob 70 pontot. Ilyen támadójátékkal lehetetlen volt megvalósítani az edzői elképzeléseket. Sajnos a félidőre ismét kialakult az a 13 pontos különbség, amennyivel már az első játékrészben elhúzott az ellenfél. A második félidő Zserzserunova két hárompontosával indult. Megijedt a török edző, rögtön időt kért, és leteremtette játékosait. Tovább tartott a hazai lendület, és Fürészék feljöttek öt pontra. A harmadik negyed 7. percétől ismét megtorpant a Szeged, hibáztak támadásban és védekezésben, amit kihasznált a Fenerbahce, és a játékrész hajrájára visszaállt ismét a 13 pontos különbség. A litván Sipaviciute kosaraival feljöhetett volna a Szeviép, de a törökök mindig válaszoltak. Partiban volt a Szeged, de a Fenerbahce minden szegedi felzárkózásnál váltani tudott. A 38. perc közepén egymásután 5 pontot dobott a Szeged és feljött 66-70-re. Egy percig nem esett kosár, és a véghajrára négy pont előnnyel indult a vendéggárda. Támadhatott a hazai együttes, de Ciglar betörése eredménytelen volt, majd Fürész hárompontos kísérlete is. Ezzel eldőlt a mérkőzés, a Szeviép-Szeged nem nyert, de partiban volt a meccsen, és ez volt Bencze Tamás vezetőedző elvárása. A Szeviép-Szeged továbbra is győzelem nélkül áll csoportjában.

Női kosárlabda Euroliga, D csoport, 4. forduló:

Szeviép-Szeged - Fenerbahce (török) 66-70 (5-18, 22-22, 21-21, 18-9). Újszegedi sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Lamonica (olasz), Maricsics (szerb), Makhlin (orosz). Szeviép-Szeged: Németh 3, Fürész 8, Horváth 3, Zserzserunova 17, Sipaviciute 21. Csere: Ciglar 8, Vincze 4, Laczi 2. Edző: Bencze Tamás. Fenerbahce: Tuncluer 9, Powell 16, Taylor 13, Yilmaz 13, Nevlin 6. Csere: Sutton-Brown 11, Bakircioglu, Derici, Vardarli 2, Dalgalar, Tanacan. Edző: Haydar Kermal Ates. További eredmények, D csoport: Brno (cseh) - Gdynia (lengyel) 83-72, Szpartak Moszkva (orosz) - Tarbes (francia) 81-56.

A csoport állása

1.Brno (cseh)4317
2.Moszkva (orosz)30-6
3.Gdynia (lengyel)4226
4.Fenerbache (török)4226
5.Tarbes (francia)4135
6.Szeviép-Szeged3-33

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.