Írjon nekünk

Sport

Kék-fekete valóság és dobogós remények

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Téli pihenőre vonult az FK 1899 Szeged együttese

Igazi szurkolói hangulat közepette tartotta záróbankettjét az FK 1899 Szeged csapata, aki első félévét zárta a megyei második osztályban. A Port Royal étterem alagsorában pályán hallható rigmusok és dalok között értékelték a félév teljesítményét a kék-feketék, s több díjat is kiosztottak; a poharakból pedig folyt a komló- és malátalé…

Miután a feljutás rögös útjára emlékezett a sportegyesület elnöke, Havas Péter, s megköszönte a SZVSE-nek és Sahin-Tóth Dezsőnek a serdülő-, Keresztúri Jánosnak, Nógrádi Tibornak, Kaiser Rezsőnek pedig az ificsapat felállításában nyújtott segítségét, a megye második vonalának őszi szezonját is értékelte. A száraz számok után – melyeknek tükrében megtudhattuk, hogy így „hobbi” szinten is egy évben 900 ezret kell fizetni egy megyés csapatnak a bírói díjakért és ugyanennyit a pályabérlésért – a zöld gyepen nyújtott produkció került előtérbe. Havas Péter a közepesnél jobbnak minősítette a bajnokság első felének teljesítményét, hiszen az FK a hatodik helyről megy téli pihenőre, ám mindössze csak 5 pont távolságra van a harmadik helytől. Havas szerint a 17 gyűjtött pont azért is elfogadható, mert több meghatározó játékos esett ki a csapatból ilyen-olyan okok miatt.

Az elnök két díjat is kiosztott. Hulánszky Csaba az 59 mérkőzésével belépett az 50-esek klubjába, míg Ács Sándor remek teljesítménnyel lett szintén klubtag: 59 mérkőzésen eddig 49 gólt szerzett. Az elnök külön kiemelte Turján György, az NB1-ben is sok csatát megért rutinos ős-szegedi játékos leigazolását, mondván az ő személye sokat lendített a csapaton, illetve a szurkolók támogatását, lévén magát a klubot is a „kanyar fiai” alapították.

Irány a legjobb három

„Belecsöppentünk egy olyan bajnokságba, ahol nem ismertük az ellenfeleket” – kezdte az évad első felének szakmai értékelését az edző, Hüvös Gábor. „Egy lendületes rajt után – 3 meccsből 7 pont – jött a hullámvölgy, ami elbizonytalanított engem és a csapatot is, s egyre jobban leszakadtunk az élbolytól. Szerencsére sikerült rendezni sorainkat, a 4-3-3-as felállásból 4-4-2-re váltottunk s ez hatékonyabbnak bizonyult, erősödött a támadóharmadunk.” A tréner hozzátette, hogy soknak tartja a kapott gólok számát, koncentráltabban kell játszani, a jövővel kapcsolatban pedig úgy nyilatkozott, hogy ha a sérült játékosok felépülnek, és ahogy évek óta, a téli felkészülés ismét jól sikerül, akkor a dobogós remények reálisak lehetnek.

Kommentek

Sport

Kiválóan kezdtek a magyarok a kajak-kenu-vb-n

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szerdai nap összefoglalója.

Tovább olvasom

Sport

Negyedszer rendeznek világbajnokságot a Maty-éren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

1981-ben adták át a Maty-éri versenypályát. Az azóta eltelt 38 év során háromszor adott otthont világbajnokságnak, ezen a héten pedig a negyedikre is sor kerül.

Tovább olvasom

Sport

Ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a szegedi kajak-kenu-vb

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

A viadal szerdán 9 órakor, a paraversenyek előfutamaival rajtol.

Tovább olvasom

Aktuál