Szórakozás

Kedd: Ismét Mezzo döntő Szegeden

Kedd: Ismét Mezzo döntő Szegeden

2009. november 2., hétfő
Kedd: Ismét Mezzo döntő Szegeden

Kedden kezdődik az idei Mezzo Operaverseny és Fesztivál döntő Szegeden. Ismét öt opera-produkció és 14 énekes küzdelme folyik a Szegedi Nemzeti Színházban, valamint a Mezzo Televízió és a Duna Televízió képernyőjén. Elsőként David Alanga: Egy halálraítélt utolsó napja című lélekdrámáját adják elő két felvonásban a Debreceni Csokonai Színház produkciójában. A Kisszínházban Háztűznéző, játszik a bábszínház is, és a Mezzo első közönségtalálkozója lesz a Reök Palotában. A hivatalos megnyitó csak szerdán lesz, ám a rendezvények már elkezdődtek a Magyar Tudomány Ünnepén, három programot is kínál a Közéleti Kávéház, a TIK-ben az Akadémia Kiadó kedvezményes vására nyílik, és a szláv démonológiáról tartanak előadást a Nemzetiségek Házában. Továbbra is ajánljuk a mozik műsorait, és buli is lesz kedd este.

Mezzo Operaverseny és Fesztivál - döntő

Idén ismét öt opera-produkció és 14 énekes küzdelme folyik a

Szegedi Nemzeti Színházb

an, valamint a

Mezzo Televízió

és a

Duna Televízió

képernyőjén. A

Debreceni Csokonai Színház

mutatkozik be elsőként a kedden kezdődő

MEZZO Operaverseny és Fesztivál

szegedi döntőjén. A

Nagyszínházban

kedd este 19 órától

David Alanga: Egy halálraítélt utolsó napja

című lélekdrámáját adják elő két felvonásban,

Nadine Duffaut

rendezésében. A szöveget

Victor Hugo

azonos című regénye alapján

Roberto, David és Frédérico Alagna

írta.

A színen

két halálraítélt utolsó napját kísérheti végig a néző. Az események két cellában és két különböző idősíkon zajlanak: az egyik cellában egy férfi várja végső óráját az 1820-as években, a másikban egy nő, valamikor a 21. században. Az előadás két főhőse olyan ember, akik megérdemelt büntetésükre várva szélsőséges érzelmeket élnek át: félelmet, dühöt, keserűséget, lelkifurdalást éreznek. Kétségbeesetten emlékeznek vissza „régi” életükre, és reménykednek - egészen az utolsó percig.

Versenyszerepekben:

Le Condamné

(tenor):

Nyári Zoltán

(Magyarország),

La Condamnée

(szoprán):

Donita Volkwijn

(USA),

Le Friauche

(basszbariton):

Chul Jun Kim

(Dél Korea). Közreműködik a

Debreceni Filharmonikus Zenekar

és a

Csokonai Színház Énekkara.

Vezényel:

Kocsár Balázs

.

Színház és bábszínház

A

Kisszínházban

kedden 18 órakor

Gogol: Háztűznéző

- tökéletesen valószínűtlen százhetven éves történet. (Deák Ferenc 2. bérlet.) A

Kövér Béla Bábszínházban

hétfőn délelőtt 10 órakor

Színház a Kíváncsi Hörcsöghöz

fogadóban

(Tacskó bérlet).

Közönségtalálkozó a Reökben

A

Mezzo Operaverseny és Fesztivál

első

közönségtalálkozója

lesz a

Reök Palotában

kedden 16 órakor:

David Alagna: Egy halálraítélt utolsó napja

. Vendégek: a darab szerzője,

David Alagna

, és a rendező,

Nadine Duffaut

. Moderátor:

Pál Tamás

. A résztvevők belépőt nyerhetnek az aznap esti előadásra. A részvétel ingyenes.

Művészettörténet a Reökben

Folytatódik Nátyi Róbert művészettörténeti előadás-sorozata a Reökben

az európai művészet történetéről. Az előadások nem csupán az egyetemi hallgatók számára lehetnek érdekesek, így a

Reök

látogatói is lehetőséget kapnak arra, hogy betekintsenek a művészetek rejtelmeibe, mindezt Nátyi Róbert lehengerlő előadásmódját követve tehetik meg kedden 12, 14 és 16 órától.

A Magyar Tudomány Ünnepe

A hivatalos megnyitó ugyan csak szerdán lesz, ám a rendezvények már elkezdődtek a

Magyar Tudomány Ünnepén.

Magyar Tudományos Akadémia

Szegedi Területi Bizottság székházában (Somogyi u. 7. 103-104 előadóterem) kedden 17 órakor a Művészeti Szakbizottság, Zeneművészeti Munkabizottság rendezvénye:

Legendás szegedi muzsikusok

... Zenés csevegés

Konrád György

brácsaművésszel 85. születésnapja alkalmából. Beszélgetőtárs:

Szecsődi Ferenc

hegedűművész. Közreműködik:

Sín Katali

n csellóművész,

Kosztándi István

hegedűművész.

Közéleti Kávéház

Kedden 17 órakor

Röszkén

(II. Ker. 50/b) a

Paprikamolnár Kft. bemutatása

. Háziasszony és a bemutató vezetője:

Molnár Anita

, tanár, üzletágvezető. Beszélgetőtárs:

Borsi István

. Tájékoztatás: 30/9036910. Az

Alabárdos Étterem és Borozóban

(Oskola u. 13.) kedden 17 órakor

A Szeged Alsóvárosi Temető története

. Vendég:

Bajusz József,

az Alsóvárosi temető gondnoka. Beszélgetőtárs:

Gál Viktor.

Az

Assam Teaházban

(Tisza Lajos Krt.) kedden 18 órakor

"Belépés a spirituális útra"

címmel kötetlen beszélgetés

Hegedűsné Zentai Zsuzsanna

spirituális tanítóval. Az előadás ingyenes. Asztalfoglalás:

assamteahaz@invitel.hu

, telefonon: 06-62/311-440.

A TIK programjai

A

József Attila Tanulmányi és Információs Központban

(Ady tér 10.) keddtől szombatig az

Akadémia Kiadó kedvezményes vására.

A vásár ideje alatt 30-40% kedvezménnyel vásárolhatók meg a Kiadó által forgalmazott szótárak, kézi könyvek és nyelvkönyvek.

Ugyanitt

kedden 10-13 óráig

Kószó Ágnes kreatív szakköre

. Az érdeklődők méhviaszgyertyás asztali díszt készíthetnek.

Mitológiai előadássorozat

A

Nemzetiségek Házában

(Osztrovszky u.) kedden 18 órától Mitológiai előadássorozat:

A szláv démonológia.

Előadók:

Váradi Gábor és Szabó Gergő

.

Keddi moziműsorok

A Grand Caféban

kedden: 19 órakor:

Pandora szelencéje

- feliratos török-francia-német-belga film, rendező:

Yesim Ustaoglu.

21 órakor:

Rockhajó

- feliratos angol film, rendező:

Richard Curtis.

A

Belvárosi Mozi

keddi műsora:

Zsigmond Vilmos terem

: 14, 16 és 18 órakor:

Fel 3D

- színes, szinkronizált amerikai 3D animáció, rendező:

Pete Docter.

20 órakor:

Szuperbojz

- színes magyar film, rendező:

Kabay Barna

.

Balázs Béla terem:

18.15-kor:

Utolsó idők

- színes, magyar játékfilm, rendező:

Mátyássy Áron.

16 órakor és 20.30-kor:

Az admirális

- színes, szinkronizált orosz játékfilm, rendező:

Andrej Kravchuk.

Csőke József terem:

16.15-kor és

18.30-kor:

Észak

- színes, feliratos norvég road-movie, rendező:

Rune Denstad Langlo.

20.45-kor:

Külvárosi mulató

- színes, feliratos francia-német-cseh dráma, rendező:

Christophe Barratier.

Kedd esti buli

Az

Icon Café & Lounge-ban

( Kárász u.) kedd este

Fütyülős est.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.