Közélet

Feljelentések az Etelka sori garázsok ügyében + HANG

Feljelentések az Etelka sori garázsok ügyében + HANG

2009. november 27., péntek
Feljelentések az Etelka sori garázsok ügyében + HANG

Etelka sori garázsok luxusáron

A szegedi Fidesz-frakció vezetője, Hüvös László feljelentést tett a városi ügyészségen az Etelka sori garázsok ügyében. Mint arról portálunk is több alkalommal beszámolt, a szegedi önkormányzat 145,5 millió forintot fizetett ki 18 lebontásra ítélt garázsért, ami közel 450 ezer forintos négyzetméterárnak felel meg. Ennyiért luxuslakásokat lehet vásárolni, illetve belvárosi üzleteket, ráadásul a garázsok önkormányzati telken álltak. A bíróság épülete előtt megtartott sajtótájékoztatón Hüvös elmondta, szegediként és sportolóként ő is fontosnak tartotta a fedett uszoda megépítését, amit Botka László 2006-os választási kampánya idején ígért, de 2007 őszére már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy állami pénzből nem lehet megvalósítani a beruházást. Ennek ellenére az önkormányzat rendkívül gyors és a jogi helyzet tisztázása nélküli felvásárlásba kezdett. Az árak az egekbe szöktek, s négyzetméterenként átlagosan közel 450 ezer forintért, összesen 145,5 millióért vett 18 garázst a szegedi önkormányzat. Most, amikor minden forintnak megvan a helye, igen is szükség van a jog, a törvény és a tisztesség betartására – érvelt a képviselő. A szakértői vélemények is megállapították, óriási szakadék tátong a garázsokért kifizetett összeg és a jelenlegi piaci árak között. A Fidesz azért nyújtott be feljelentést, hogy az ügyészség vizsgálja ki az ügyet és tárja fel, történt-e törvénytelenség: a 14, 15, 16-os számú garázst az önkormányzat 27,6 millió forintért vásárolta meg, pedig a tulajdoni lap szerint az összevont garázsüzlet mindenkori tulajdonosa, használója köteles lett volna a felszólítást követő 30 napon belül, kártalanítási igény nélkül az üzletet megszüntetni, és a három garázshelyiséget az eredeti állapotnak megfelelően helyreállítani. Szakértői vélemény szerint egyébként a garázsok ára Szegeden 1 millió forint vagy e fölött mozog, ezzel szemben az önkormányzat több mint 9 milliós átlagárat fizetett ki garázsonként. Így Hüvös szerint felmerül a bűncselekmény alapos gyanúja. Szentgyörgyi Pál alpolgármestert is megkerestük az ügyben, nem sokkal később a városházától az alábbi sajtóközleményt kaptuk. Az Etelka sori területet a magyar állam 2007. március 27-én ingyen átadta Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának azzal a két megkötéssel, hogy azt kizárólag sportcélokra, az Etelka sori sportcentrum bővítésére használhatja, valamint az ott területhasználattal és felépítményi tulajdonnal rendelkező kereskedőket kártalanítja. Mivel az önkormányzatnak sem kisajátítási jogcíme, sem egyéb eszköze nem volt a kereskedőkkel szemben, így a kártalanítás összegében meg kellett állapodni, mely 28 üzletből 18 esetében sikerült is. Az üzletekről hivatalos értékbecslés készült, s a kártalanítás összegének megállapítása az üzletek nagyságától, forgalmától függően ennek alapján történt. A szerződéseket két bizottság, a tulajdonosi és pénzügyi bizottság hagyta jóvá. A Fidesz az utóbbi időben közel tucatnyi esetben tett feljelentést, melyeket a rendőrség bűncselekmény hiányában kivétel nélkül megszüntetett. Mivel a Fidesz tudatosan rágalmaz valótlanságokat állítva, Szeged jó hírét rombolva, a város ebben az esetben is feljelentést tesz hamis vád miatt.
huvos
Hallgassa meg a Rádió Plusz Hüvös Lászlóval készített hanganyagát!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.