Sport

Labdarúgás: Gyula kipipálva – csak egy botlás volt Kecskeméten

Labdarúgás: Gyula kipipálva – csak egy botlás volt Kecskeméten

2009. október 17., szombat
Labdarúgás: Gyula kipipálva – csak egy botlás volt Kecskeméten
A Szegednek több szempontból is fontos volt a Gyula elleni találkozó. Egyrészről egy sikerszéria szakadt meg múlt hétvégén a Kecskemét otthonában: három győzelem után az idény egyik legjobb játéka sem volt elég a negyedik begyűjtéséhez, másrészről tavaly nagyon szerencsétlen vereséget szenvedtek fiaink a Békés megyeiektől. Szerencsére a szabadkozásokat pontokká váltotta a Tisza Volán SC Szeged gárdája: magabiztos játékkal 2-0-ra abszolválta a találkozót. A Szeged az első játékrészben nem hagyott kétséget afelől, hogy csak a győzelem az elfogadható a mai találkozón. Helyzetek sorát dolgozták ki, melyekből csak egyet sikerült góllá váltani, viszont jelentős mezőfölényben játszottak. A második félidőben visszaesett a hazaiak támadójátéka, a Gyula lendületbe jött, több veszélyes akciót is vezetett, de a szegediek védelme ma igen magabiztosnak tűnt Mórocz és Dongó kapus vezérletével. A játék utolsó harmadát ismét izgalmakkal, helyzetekkel töltötték meg a csapatok. A Volán végül egy gyulai helyzetet követő ellentámadásból jutott tizenegyeshez, amit Végh Ariel magabiztosan értékesített. Az utolsó öt percben pedig Lóczi mester legénysége puskázott el két százas ziccert. A játék összképét tekintve azonban elmondható, hogy a kék-feketék megérdemelten szerezték meg a három pontot.

Helyzetek sokasága – épp úgy, mint tavaly

Az első helyzet az ötödik percben „érkezett”. Egy gyorsan elvégzett szabadrúgást követően Pálfi lövésébe az utolsó pillanatban vetődtek bele a védők. Egy perccel később megint Pálfi volt a főszereplő, egy csellel tisztára játszotta magát a tizenhatosnál, lövését azonban gyors vetődéssel hárította Harman kapus. A 11. percben a Gyula került helyzetbe, de a rövid sarkos bombát Dongó magabiztosan hárította. A szegediek a 15. percben szereztek vezetést: a két védőt lerázó Pálfi Árpád remek passzát Beretka Péter helyezte 5 méterről a gyulai kapuba; 1-0. A gólt követően jobbára mezőnyjáték folyt, a hazai együttes jelentős mezőnyfölényben játszott, sokkal többet birtokolta a labdát ellenfelénél. Komolyabb helyzet viszont csak Beretka előtt adódott a 30. percben, aki egy szöglet után félfordulatból, szép mozdulattal lőtt, de a kapus ölében halt el a kísérlete. A 37. percben egy beívelt labdát levéve került a gyulai kapussal szembe Huszárik, egy csellel még becsapta a becsúszó védőt, ám ajtó-ablak szituációból a vendégportásba lőtt. A 40. percben Végh Ariel jól helyezett lövését védte bravúrral Harman, a kipattanót azonban „elcselezte” Huszárik. A lefújás előtt még Szilágyi tesztelte a Gyula kapusát, aki a hosszú sarok felé nagy ívben bólintott labdát hátravetődve tolta a léc fölé. A második játékrészben sokkal harcosabb felfogásban lépett pályára a Gyula, át is vette az irányítást, mégis a Szeged előtt adódott lehetőség. A 61. percben Huszárik tört kapura, de túlcselezte magát, s menteni tudott a védelem. Végh egy remek kiugratás után futtából lőtt fölé a tizenhatos sarkáról a 67. percben. A szegedi kapu elől indult ellentámadás egy tizenegyesgyanús helyzetet követően. Az akció egy jobb oldali beadással zárult, amit a vendégek röviden vágtak ki a mezőnybe a 79. percben. Véghez került a játékszer, aki belőtte a kapu előterébe azt, s a ráfutó támadót lerántották: büntető. Végh Ariel 11-esből megduplázta a szegedi előnyt; 2-0. Zárásként a vendégek előtt adódott még két lehetőség. A 80. percben egy fejes vánszorgott el centikre a szegedi kapufa mellett. Egy újabb bólintásnál pedig Dongó volt jó helyen. A Volán 2-0-ra győzött.

Két edző, két vélemény

Buchholcz Gábor: "Azt mondtam a kecskeméti meccs után, hogy az idény legjobb játékával kaptunk ki. Most azt is mondhatnám, hogy az idény legrosszabb második félidei teljesítményével sikerült megtartanunk az előnyünket. Bár a második félidőben is meddő fölényünk volt, mégsem nyugodhattunk meg, hiszen magunkra hoztuk a Gyulát, de a védekezésünk most jelesre vizsgázott, segedelmével megnyertük a találkozót. Nagyon fontos mérkőzést húztunk be, így most az elmúlt öt mérkőzésből négy győzelem és egy vereség a mutatónk." Lóczi István: "Pontért jöttünk, de a srácok nem tartották be, amit megbeszéltünk. Külön felhívtam a figyelmüket, hogyan kell semlegesíteni Huszárikot, és azt is elmondtam, nem szabad hagyni, hogy Végh Ariel átvegye a labdát a tizenhatosunk környékén. Ha ezt betartjuk, nem kapjuk a két gólt. Ehhez hozzátartozott, hogy az első félidőben nagyon indiszponáltan játszottunk."

A labdarúgó NB III Alföld csoport 9. fordulójában:

Tisza Volán SC Szeged – Gyulai Termál FC 2-0 (1-0). Szeged, Felső Tisza parti stadion, 100 néző, vezette: Pákolicz. Szeged: Dongó – Mészáros (Búzási), Dargó, Mórocz, Barna (Garamvölgyi) – Szilágyi, Szabó – Pálfi, Huszárik (Kazi), Végh – Beretka. Vezetőedző: Buchholcz Gábor. Gyula: Harman – Rostás (Bíró), Szenti, Bányai, Valentényi – Okos, Mogyoróssy, Polczer (Bozsó), Piti (Nagy G.), Miklya – Balogh. Vezetőedző: Lóczi István. Gólszerző: Beretka (15’), Végh (81’).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.