Sport

Rangadót nyert a Baja ellen a Szedeák

Rangadót nyert a Baja ellen a Szedeák

2009. október 23., péntek
Rangadót nyert a Baja ellen a Szedeák
Az eddigi eredmények alapján azonos teljesítményt nyújtó két gárda mérkőzött meg péntek este a szegedi sportcsarnokban a férfi kosárlabda második vonalának Keleti csoportjában. A Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák azt a Baját fogadta, amelyik a tavalyi szezonban hazai pályán „elvette” a szegediektől a felsőházi rájátszás indulásának jogát. Szóval volt mit törlesztenie Bonifert Domonkos legénységének… A folyóparti városok rangadóján a rajtnál a szőke Tisza legénysége pörgette erőteljesebben a lapátokat. Tették ezt annak ellenére, hogy a gárdából hiányzott a héten - szerencsés kimenetelű - autóbalesetet szenvedő irányító, a nyakát fájlaló Vida Máté. A feldobást követően a Baja kezdte a támadást, de a Szeged megszerezte a labdát, s az első kosarat be is ikszelhettük Kovács Dávid neve mellé. Alig telt el három perc, máris 10-2-re elhúztak a Bonifert-tanítványok – soha rosszabb kezdést. A negyed derekán a Baja még megközelítette három pontra a Szedeákot, de mint később kiderült, a meccs folyamán már csak egyszer sikerült így felzárkózniuk a Duna-partiaknak. Szinte minden lepattanót Nyilasék szereztek meg, végül 27-18-cal zárták az első negyedet. A folytatásban végre megérkezett az első tripla: Gémes alig ívelődő kosara után mutathatták fel a bírók három-három ujjukat. A Baja összekapta magát, többször kényszerítette a Szegedet hibára, és jobban használta ki helyzeteit, sikerült is felzárkóznia 33-29-re. De két kontrából gyorsan elhúztak Simándiék; 37-29. A Szedeák szervezettebben játszott, és sikerült tovább növelnie előnyét. A félidő végére már 11 pont volt a különbség; 51-40.

Bukdácsolás és talpra állás

A második játékrészben nagyot változott a játék képe. A Szeged pontatlanul dobott. Simándi és Gémes sem célzott jól, Kovács pedig rendre elpuskázta a büntetőket, sőt Nyilas is többet rontott. Kapkodás jellemezte a csapatot. A negyed hatodik percében már 57-53-ra zárkóztak fel a bajaiak. A negyed végül igen szoros, 62-60-as eredménnyel zárult. Az utolsó negyedben a Szedeák egyből betalált, végre megérkezett egy távoli, két pontot érő kísérlet, majd egy lábfejnyivel még távolabbi, hárompontos dobás is. Így alig egy perc tiszta játékidő alatt a Szeged összeszedte magát, és 74-63-ra növelte előnyét. A bajai tréner időt is kért. A támadójátékunk még mindig akadozott, viszont remekül védekeztünk. A palánkról pattanó labdák rendre szegedi kezekben landoltak, több dobási kísérletet megakadályoztunk. A negyed hetedik percében a vendégek iramot váltottak, kiléptek emberre védekezni. Úgy tűnt, kissé mintha felzárkóznának, ám egy tripla Molnár kezéből ismét „rendet tett”, amit egy bravúros Nyilas kétpontos trónfolt meg; 83-70. Az utolsó percre 85-74-re változott az állás: megvan a meccs. A Szeged méltón visszavágott a tavalyi fiaskóért. A végeredmény: Szedeák – Baja 87-76.

A férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoport 5. fordulójában:

Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – Bajai Bácska FKE 87-76 (27-18, 24-22, 11-20, 25-16). Újszegedi sportcsarnok 500 néző, vezette: Farkas, Bogárdi. Szedeák: Simándi 8/6, Rezák 8, Nyilas 23, Kovács D. 14/3, Gémes 18/3. Csere: Komáromi (-), Varga M. (-), Molnár 16/6, Vezetőedző: Bonifert Domonkos. Baja: Kancsár 11/3, Kovács P. 19/3, Ágfalvi 23/3, Pongó 6, Mándity 11. Csere: Radnóti 6/6, Szabó (-), Jávor (-). Edző: Pálkerti Tamás. Bonifert Domonkos: "Az első félidőben okosan, jól kosárlabdáztunk. A második játékrészben, ahogy fáradtunk, egyre több hibát vétettünk, kissé szétesett a csapat. Ez főként annak is köszönhető, hogy a héten több meghatározó játékosom küzdött betegséggel. De a lényeg, hogy behúztuk a meccset."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.