Vélemény

Sancta simplicitas

Sancta simplicitas

2009. október 19., hétfő
Sancta simplicitas

A múlt héten egyik este az ATV Civil a pályán című műsorában Kereszténység vagy magyar ősvallás címmel rendeztek vitát. Egy történész és egy vallásszociológus mellett az Árpád Egyház (teljes nevén Az Árpád Rendjének Jogalapja Tradicionális Egyház) vezetője és a Magyarok Szövetségének elnöke volt a műsor vendége.

A két utóbbi persze keményen bírálta a kereszténységet, sőt kifejezetten keresztényellenes – egész pontosan katolikusellenes – alapállásból közelítettek meg mindent. A régészeti és történeti tévedések (például, hogy a honfoglalás kori magyar sírok leleteinek nagy része tartalmaz keresztet vagy keresztmotívumot) mellett a vallástudomány szempontjából teljesen megalapozatlan állításokat tettek. Többek között azt, hogy a katolikus egyház nem képes elfogadni, hogy más vallás is taníthat igazat. Ez egyrészt nem igaz, hiszen az 1960-as években tartott második vatikáni zsinat után megindult a párbeszéd a katolicizmus és a többi – keresztény és nem – keresztény vallás között. Másrészt a vallás – bár többféle definícióját és dimenzióját használja mind a teológia, mind a vallástudomány – egyik lényeges komponense a kizárólagosság. Hiszen mi alapján követelné meg az ortodoxia a böjtöt, a judaizmus a szombat megtartását, az iszlám a mekkai zarándoklatot, ha nem tanítaná: cserében Isten előtt kedves lesz ezek gyakorlója? A huszadik század végének eltorzult liberalizmusa eredményeként napjainkban vallási és szellemi szinkretizmus van, s minden vallásos ember a „maga módján vallásos”. Persze. Merthogy szabályokat követni nehéz volna. Ennek eredményeként nagy példányszámban fogynak Badiny Jós Ferenc könyvei, amelyek az együgyű bugyutaságoktól a tudatos és rosszindulatú hazugságokig (például, hogy Géza fejedelmet hataloméhes német papok ölték volna meg) sok mindent tartalmaznak. Történeti tényszerűség azonban vajmi kevés van bennük. A türelem és a megengedés az élet vallási dimenziójában alapvetően helyes lehet. A fanatizmus helyett jobb a párbeszéd (csakhogy az hazugságra és csúsztatásra nem alapozódhat). De mielőtt nagyon alámerülnénk, ne feledjük, mit mondott szegény Husz János a máglyán a vallási fanatizmus kapcsán: O, sancta simplicitas! – Ó, szent együgyűség!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.