Sport

Pénteken Szedeák – Baja rangadó: optimista hazaiak

Pénteken Szedeák – Baja rangadó: optimista hazaiak

2009. október 22., csütörtök
Pénteken Szedeák – Baja rangadó: optimista hazaiak

Igazi rangadót rendeznek pénteken este a férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoport 5. fordulójában: az egy vereséggel álló Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák az eddig ugyancsak egyszer hibázó Bajai Bácska FKE-t látja vendégül 19 órai kezdettel az újszegedi sportcsarnokban.

Pikáns kis összecsapásra számíthat, aki az ünnep estéjén kilátogat az újszegedi sportcsarnokba, hogy megtekintse Szeged és Baja legjobb férfikosarasainak összecsapását. Ennek nem csak az az oka, hogy a két gárda négy játéknap után egyformán 3/1-es mutatóval lohol a még hibátlan Jászberény és Eger nyomában, s nem is csak az teszi különlegessé a meccset, hogy a tavalyi bajnokságban – sok egyéb mellett – éppen a bajaiak szegedi győzelme akadályozta meg a Szedeákot abban, hogy a felsőházi rájátszásba kerüljön. A két mester személye miatt is tartogat izgalmakat a találkozó, hiszen

Pálkerti Tamás

, a vendégek vezetőedzője korábban (a SZEOL AK-ban) játékostársa, majd később (a Szedeákban) játékosa volt a most a hazai gárdát irányító

Bonifert Domonkosnak

. A két szakember tehát remekül ismeri egymást, kérdés, péntek este kinek sikerül valamivel meglepnie a másikat... „Nem tagadom, vannak gondjaink, hiszen Vida Máté ujja továbbra is fájdogál,

Varga Dani

tüdőgyulladásból lábadozik,

Blahó Barna

sérült, s

Molnár Miki

is csak nemrég kezdte el az edzéseket arcüreggyulladását követően. Ettől függetlenül természetesen győzni szeretnénk, mint ahogy idehaza a B csoportban senki ellen nem engedhetjük meg magunknak a botlást. Gyors, fiatalos, lendületes csapat a Baja, melynek az első ötöse –

Kancsár, Pongó, Kovács P., Ágfalvi

és

Mándity M.

– különösen erős, de természetesen nem ijedünk meg tőlük. Biztos vagyok benne, ha az Óbuda elleni meccs első félidejéből levonjuk a tanulságokat, s okos, kulturált, szigorú védekezéssel tartjuk távol ellenfelünket a palánkunktól, akkor nem lehet bajunk. Fontos továbbá, hogy ne egyénieskedjünk, hanem csapatként erőltessük rá akaratunkat a Bajára” – tekintett a meccs elé Bonifert Domonkos.

Gémes Levente

, a Szeged centere emlékeztetett: a hazaiak javára szól, hogy a közelmúltban két barátságos mérkőzésen is elbántak a Bajával. Előbb Bács megyében nyertek négyet öt húszas partiból, majd a bonyhádi felkészülési tornán 100-72-re diadalmaskodtak a pénteki riválissal szemben. „Úgy gondolom, senkit sem szabad lebecsülni, főleg, hogy sérülések és betegségek sújtanak bennünket, de mindettől függetlenül hoznunk kell ezt a partit. Ismerjük a Baját, felkészültünk erősségeikből, gyengéikből, bízom benne, hogy mi örülhetünk majd a végén” – nyilatkozta portálunknak a remek, rutinos kosaras. A meccsre diákok és nyugdíjasok ingyenesen léphetnek be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.