Kultúra

Országos Könyvtári Napok: fókuszban a nagyik

Országos Könyvtári Napok: fókuszban a nagyik

2009. október 1., csütörtök
Országos Könyvtári Napok: fókuszban a nagyik
Október 5-11. között rendezik meg idén az Országos Könyvtári Napokat, melyeknek most is egyetlen fő célja van: az olvasás, az írott szó középpontba helyezése.

Évek óta hagyományosan az október a könyvtárak hónapja. Ebben az évben az idősebb generáció, az 50 év felettiek kerülnek középpontba, országosan úgy hirdették meg, mint Országos Nagyi Könyvtári Napokat. „Már évek óta fontos számunkra, hogy az idősebb generációt bevezessük a net világába, ebben jól felkészült szakembereink segítik az érdeklődőket” – mondta el

Palánkainé Sebők Zsuzsanna

, a Somogyi-könyvtár igazgatónője. Nemcsak böngészést, hanem például digitális fotózást is tanulhattak az idősebb könyvtárlátogatók, akiknek külön blogoldalt, az skszorfozo.blog.hu-t nyitott az intézmény, ide nemcsak fényképek, hanem receptek, sőt, azonosítóval elérhető elektronikus tananyagok is felkerültek – tájékoztatott

Piri Ildikó

könyvtáros. Sokszínű és vegyes programmal várják az érdeklődőket – és valamennyi rendezvény ingyenes – hangsúlyozta Andóczi

Balogh Éva

, az intézmény PR-munkatársa. A különböző napoknak különböző profilja van, lesz például olyan nap, amikor a kreatív nagyik állnak a fókuszban, ekkorra a sütés-főzés témaköréhez hívtak vendégeket is, így például itt lesz a több mint 80 szakácskönyvet jegyző

Frank Júlia

, a fenti blogra pedig lehet küldeni saját recepteket is. Az egészség jegyében is zajlik majd egy nap, ekkor ingyenes hallásvizsgálattal valamint homeopátiás előadással várják az érdeklődőket, valamint a nap zárásaként tibeti tálak és gongok keltette „hangfürdőn” vehet részt a közönség. Másik téma a kreativitás, ehhez a 60 felettieknek egy novellapályázatot is hirdetett a könyvtár, melyre közel 80 pályamű érkezett – az eredményhirdetésre a „könyves vasárnap”, október 11-én kerül majd sor. Az időseket megcélzó programokon túl más színes rendezvények is csalogatják az érdeklődőket: a Somogyi-könyvtár vendége lesz

Pécsi Ildikó

Kossuth-díjas színművésznő, aki Bizalom címmel önálló zenés estet ad, de itt lesz

Meister Éva

színművésznő is, aki

Marlene Dietrich, Edith Piaf

és

Yves Montand

dalait énekli. Fotókiállítással is készül a bibliotéka

Marjanovic Dusán

és

Tichy Béla Töhötöm

képeiből a Horvát Kisebbségi Önkormányzattal együttműködésben „Az Adria virágai” címmel.

Olasz Attila

festőművész alkotásait kamarakiállításon csodálhatják meg az érdeklődők.

Sándor Ildikó

ölbeli ringatókat tanít és Tücsökringató című kötetét mutatja be a főépület mellett több fiókkönyvtárban is. Számos évfordulóról –

Mendelssohn, Kazinczy, Bárdos Lajos, Schiller

születéséről – is megemlékezik a könyvtár. A rendezvénysorozat október 30-án „Valaki mindent elszeret” címmel

Simai Mihály

verseiből készült összeállítással végződik. A város tizenhárom fiókkönyvtárában is könyvbemutatókkal, vetélkedőkkel várja az érdeklődőket, a megyei programok előadói között megtaláljuk majd

Bálint

gazdát vagy

Scheffer Erzsébet

is, Kistelekre

Nagy Bandó András,

Szentesre

Ranschburg Jenő

, Hódmezővásárhelyre

Czigány György

látogat el, Csongrádon

Busa Gabriella

és

Haja Zsolt

operaénekesek estje lesz hallható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.