Bulvár

Négy évre ítélték az ittasan vezetve utasa halálát okozó sofőrt

Négy évre ítélték az ittasan vezetve utasa halálát okozó sofőrt

2009. október 28., szerda
Négy évre ítélték az ittasan vezetve utasa halálát okozó sofőrt

Négy év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Városi Bíróság azt a férfit, aki ittasan vezetve halálos közlekedési balesetet okozott Csongrád megyében - tájékoztatta Cseh Attila bírósági szóvivő szerdán az MTI-t.

Az első fokon eljáró bíróság a korábban nyolcszor - négy alkalommal ittas járművezetés miatt - büntetett férfit véglegesen eltiltotta a közúti járművezetéstől - közölte a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese. A bíróság elrendelte a vádlott előzetes letartóztatását is - tette hozzá a szóvivő. Az ítélet szerint a férfi 2006. június 7-én este ismeretlen sebességgel, súlyosan ittas állapotban Tömörkény irányából Csanytelek felé hajtott kisteherautójával. A férfi ittassága és a sebesség helytelen megválasztása miatt a jármű a jobb oldali kerekeivel leszaladt az útpadkára, majd átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, ahol az út menti vízelvezető árokba borult. A balesetben a személygépkocsi 32 éves utasa olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A vádlott nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A vádlott az ítélet és az előzetes letartóztatás elrendeléséről szóló végzés ellen is fellebbezést jelentett be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.