Bulvár

Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartottak Algyőn

Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartottak Algyőn

2009. október 8., csütörtök
Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartottak Algyőn
Mintegy száz szakember vett részt azon a teljes körű katasztrófavédelmi gyakorlaton, amelyen egy 30 ezer köbméteres PB-gáztartály megrepedése miatt kialakult veszélyhelyzet elhárítását szimulálták csütörtökön Algyőn. Tátrai János, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a szimulált helyzet szerint a PB-gáz tartálya az oldalán megrepedt és rövid idő alatt nagy mennyiségű gáz áramlott a szabadba. A helyszínre érkezett katasztrófavédelmi és tűzoltóegységek kimentették a sérülteket, a gáz terjedésének megakadályozása érdekében vízfüggönyt alakítottak ki, valamint a társszervekkel együtt megkezdték a lakosság riasztásának és szükség esetén kitelepítésének előkészítését. A kárelhárítás közben a sérült tartály ellentétes oldalán is repedés keletkezett, ahonnan kisebb mennyiségű gáz áramlott a szabadba. A szimulált helyzetben a szénhidrogén begyújtása, majd a lángok megfékezése mellett döntöttek - ismertette a gyakorlat menetét a szóvivő. Az őrnagy közölte, hogy a Szeged melletti községbe az idén monitoring- és lakossági riasztórendszert telepítettek. A két kihelyezett érzékelő folyamatosan méri a levegőben a gázkoncentrációt és a rögzített adatokat továbbítja a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságra. Szükség esetén innen adhatják ki a riasztást a lakosságnak. Ekkor nem csupán szirénákkal figyelmeztetik a helybélieket, hanem a telepített hangágyúkkal pontos információkat is közölhetnek a teendőkről az emberekkel. Tátrai János kifejtette: az érvényes uniós irányelveknek megfelelően a különösen veszélyes üzemekben háromévente kell teljes körű gyakorlatot tartani. Katasztrófavédelmi gyakorlat a gázmezőn in SzegedKatasztrófavédelmi gyakorlat a gázmezőn - tűzoltás habbal in Szeged

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.