Közélet

Jobbik: paradigmaváltást hozunk a politikába

Jobbik: paradigmaváltást hozunk a politikába

2009. október 2., péntek
Jobbik: paradigmaváltást hozunk a politikába
Tisztújítás volt a Jobbik megyei és szegedi szervezetében. A régi-új elnökség szakcsoportok felállításával dolgozik a párt helyi programján, a megyei választókerület képviselőit október végén nevezik meg, és a polgármesterjelölt is heteken belül színre léphet; nagy a valószínűsége, hogy a radikálisok női jelöltet indítanak a „kulcsos” pozícióért.

Az elnökség

A párt megyei és szegedi elnöke, Tóth Péter. Megyei alelnökök: Szigeti Boglárka, Nagy-György Anna, Molnár Áron, Mikulán György. A két szegedi alelnök pedig: Varga Antal és Rácz Tibor.
Az újjáválasztott megyei és városi elnök, Tóth Péter szerint Szeged gazdasági fellendülését, új munkahelyek megteremtését, a régi, hagyományos üzemek, iparágak felélesztésével lehetne elérni. Ilyen a konzervgyár, gyógyszergyár, de fontos az innováció és a közlekedésfejlesztés is. Utóbbi területen a politikus szerint a déli híd felépítése lesz az a beruházás, amit teljes mellszélességgel támogatnak majd, hiszen Tóth szerint sokkal hangsúlyosabban kell nyitni Délvidék és az egész Balkán felé. Erősíteni kell a határon túli kapcsoltakat. Emellett a helyi vállalkozások megerősítése és a közbiztonság lesz még az a kiemelt terület, ami a Jobbik programjában megjelenik majd. Az elnök hangsúlyozta, hogy pártja nem tartja jónak a látványberuházásokat, mint amilyen a fürdő és az Árkád építése, szerintük a helyi értékek figyelembevételével kell szigorúan munkahelyteremtő irányba fejleszteni. Megtudtuk továbbá, hogy a radikálisok szerint a nemzetgazdaságot a mezőgazdaság húzhatja ki a mélypontról, így először a megyében is a mezőgazdasági szakcsoport fog a nyilvánosság elé lépni.

Vagyonleltár és szakmaiság

A két alelnök, Varga Antal és Rácz Tibor is bemutatkozott. Varga kiemelte, hogy a Jobbik az egyetlen alternatíva a nagytőke befolyása alatt lévő, multinacionális pártokkal szemben, s hozzátette, hogy Szegeden első dolguk lesz, ha a közgyűlésbe kerülnek, hogy vagyonleltárt készítsenek, és minden gyanús ügyletet átvizsgáljanak; paradigmaváltást hoznak az ország politikai életébe. Rácz – aki majd a munkacsoportok feladatait koordinálja a kampányban, fontosnak tartja –, hogy a Jobbikot ne csak ideológiai, hanem szakmai alapon is választhassák a szavazók. Csongrád megye választókerületeinek jelöltjeit október végén hozzák nyilvánosságra, s nincs messze már a polgármesterjelölt megnevezése sem. Két név van a kalapban, de nagyon fontos szempont, hogy politikai értelemben tiszta, érintetlen legyen az illető, és lehetőleg nő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.