Sport

Europólós magyar sikerek: négyből négy továbbjutó

Europólós magyar sikerek: négyből négy továbbjutó

2009. október 25., vasárnap
Europólós magyar sikerek: négyből négy továbbjutó

Négy magyar csapatot érintett a férfi vízilabda két nagy európai sorozatának e hétvégi programja: az Eger és a Honvéd az Euroligában vette sikerrel az akadályt, s folytathatja a legjobb 16 között, míg a Szeged és az FTC a LEN-kupa első selejtezőköréből jutott tovább.

Az első számú kontinentális sorozatban ha csak egy góllal is, de a görög Panioniosz gárdáját is legyőzte 9-8-ra a ZF-Eger az EL hazai rendezésű selejtezőjében, így a hevesi gárda százszázalékos teljesítménnyel, csoportelsőként jutott fel a főtáblára. Ott majd már a 8 kiemelt egyikeként eddig nem foglalkoztatott TEVA-VasasPlaket is bekapcsolódik a küzdelmekbe. A Domino Honvéd gárdája hasonlóképpen első lett négyesében, ráadásul Athénban tette ezt úgy, hogy - két korábbi mérkőzését megnyerve - a vasárnapi zárómeccsén 7-7-et játszott az orosz Szpartak Volgográddal. A LEN-kupában is továbbment a két érintett magyar együttes: a címvédő, és a horvátországi Splitben selejtező Szeged-Beton VE - miután a zárónapon 7-5-re verte a moszkvai Dinamót - csoportmásodikként folytathatja, míg a Ferencváros a saját, franciaországi hatosában a harmadik lett, s lépett tovább azt követően, hogy a montpellier-i kvalifikációs torna befejező fellépésén 9-7-re diadalmaskodott a román Dinamo Bucuresti felett. Az Euroligában november közepén állítják össze a négy, egyformán négycsapatos csoportot, amelynek tagjai oda-vissza alapon mérkőznek meg egymással a nyolc közé kerülésért (a negyeddöntős tagság minden kvartettben az első kettőt illeti meg), míg a LEN-kupában a következő selejtezőkör négyeseit hétfőn sorsolják Rómában, az európai szövetség (LEN) központjában. Utóbbiban a nyitókvalifikáció nyomán 32 együttes maradt állva, őket nyolc csoportba osztják, s kvartettenként az első két helyezett kerül a legjobb 16 közé.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.