Kultúra

Bolgár zenés irodalmi est a Millenniumban

Bolgár zenés irodalmi est a Millenniumban

2009. október 6., kedd
Bolgár zenés irodalmi est a Millenniumban
Biljarszki Emil bolgár zenész zenés irodalmi estjével kedd este kezdetét vette a V. Szegedi Bolgár Kulturális Napok a Millenniumi Kávéházban. Október 5. és 9. között az Őszi Kulturális Fesztivál részeként az V. Szegedi Bolgár Kulturális Napokon táncház, irodalmi kávéház, koncert és filmklub is várja majd a bolgár kultúra iránt érdeklődőket. A rendezvénysorozat nyitóestjének középpontjában a korai öröm ex-billentyűse, Biljarszki Emil állt. A bolgár zenész Vidinben született, mint elmondta, ez a bolgár város fekszik legközelebb Magyarországhoz. Bulgáriában kilenc évet élt, kitérők után 1984-ben érkezett Magyarországra. Mára az egyik legismertebb bolgár zenész Magyarországon, rengeteg zenei projektben vett részt a népzenétől a modern rockig. 15 évig a Korai öröm audiovizuális zenekar billentyűse volt, nemrég azonban kilépett az együttesből, mint elmondta, úgy érzi, más dolgokban is szeretné magát kipróbálni. Elkezdett dalokat írni, és a Fókatelep együttesben billentyűzik. Mint mondta, most két nagyfiával is rendszeresen együtt zenél. A beszélgetés keretében dalszövegek hangzottak el, melyekhez kapcsolódóan Biljarszki Emil beszélt célokról, dalokról és megpróbáltatásokról is: "Leckeként fogom fel, ha nehézségek jönnek az életben" - vallotta a zenész. A beszélgetés után fellépett a Kisfóka, a Fókatelep zenekar szalon változata. A Fókatelep énekesnője, Oláh Annamária elmondta: amióta Emillel együttműködnek, 4-5 szám az ő fejéből is kipattant már, így közösen írt dalok is születnek. A Fókatelep repertoárjában egyébként szerepel egy bolgár szám is, az együttes énekesnője a nyelv nehézségéről elmondta, csupán néhány szó kiejtése igényel nagyobb figyelmet. A három évvel ezelőtti adatok alapján Szegeden mintegy 50 fő vallja magát bolgárnak. A bolgár kisebbség nagyon aktív a Tisza-parti városban, élénk kapcsolatot ápolnak például a romániai bolgár kisebbséggel - Óbesenyőn például a lakosság hetven százaléka bolgár. A hazai kisebbség mindennapjait táncházak és más kulturális rendezvények színesítik, a Nemzetiségek Házának is köszönhetően nemrég ingyenes bolgár nyelvoktatás is kezdődött, melyen egyetemi oktatóktól tanulhatnak az érdeklődők, bolgár és nem bolgár származásúak egyaránt. Az V. Bolgár Kulturális Fesztivál részletes programja ITT is olvasható.Biljarszki Emillel készített interjúnkat később olvashatják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.