Egyetem

Egymilliárd forintból épül iskola Algyőn

Egymilliárd forintból épül iskola Algyőn

2009. október 2., péntek
Egymilliárd forintból épül iskola Algyőn
Új, korszerű általános iskola épül Algyőn; a több mint egymilliárd forintos beruházás alapkövét pénteken tették le Varga Zoltán önkormányzati miniszter, valamint Piri József algyői és Botka László szegedi polgármester részvételével.Varga Zoltán ünnepi beszédében elmondta: az idén mintegy 4,1 milliárd forint fejlesztési forrást biztosítottak az önkormányzatoknak. A hazai fejlesztési forrásokat a következő éves költségvetésben ugyan szüneteltetik, de sikerült megőrizni egy olyan programot, amely kifejezetten a bölcsődék, óvodák, iskolák és a közösségi közlekedés fejlesztéséről szól; a programban 2010-ben 4,3 milliárd forint áll majd az önkormányzatok rendelkezésére - tette hozzá a tárcavezető. Az eseményt követően Piri József (független) polgármester az MTI-nek elmondta: a cél, hogy az algyőieket a településen tartsák, így elengedhetetlen, hogy az iskolások is minden lehetőséget megkapjanak. A település több mint négyszáz általános iskolása közül háromszáz tanul helyben, a többiek a közeli Szegedre járnak. Az új iskolaépület tehát segít a népességmegtartó erő növelésében, sőt új betelepülőket vonz a nagyközségbe. Az oktatás jelenleg három épületben zajlik, ezt váltaná fel az uniós normáknak és jogszabályoknak megfelelő új épület. A meglévő épületeket közfeladatok ellátására szeretné felhasználni a fenntartó. Az új iskolában tizenhat tanterem lesz szertárakkal, emellett csoportszobákat, szaktantermeket (rajz, ének-zene, technika), számítástechnikai és nyelvi laborokat alakítanak ki, továbbá természettudományi előadót szertárakkal, tornacsarnokot öltözőkkel, aulát, könyvtárat, igazgatási és kiszolgáló helyiségeket, tanári szobát és éttermet. Az épület teljes egészében akadálymentes lesz. A jelenlegi "ökojelleget" megtartva az üzemeltetési költségeket megújuló energiaforrás - termálhő - felhasználásával csökkentik majd. A Dél-alföldi Regionális Operatív Programhoz benyújtott pályázaton a település 200 millió forint támogatásra pályázott, a beruházás teljes költsége több mint egymilliárd forint.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.