Közélet

Deutsch uniós irodája Vásárhelyen

Deutsch uniós irodája Vásárhelyen

2009. október 15., csütörtök
Deutsch uniós irodája Vásárhelyen
Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő irodáját avatták fel csütörtök este Hódmezővásárhelyen a Szegfű utcában. A Békés és Csongrád megye brüsszeli képviseletét is ellátó európai politikus vásárhelyi rezidenciáján Kubatov Gábor, a legnagyobb ellenzéki párt igazgatója mondott beszédet, és tiszteletét tette több megyei fideszes, KDNP-s képviselő is. „Érdekes, hogy az országban csak két kormánypárti irányítású nagyvárosban van forgalmi káosz: Budapesten és Szegeden” – kezdte mosolyogva beszédét Kubatov Gábor célozva utazásának viszontagságaira. A pártigazgató köszönetét fejezte ki az EP-képviselőnek, hogy annak idején megalapította többekkel a Fideszt, hogy 1989-ben Prágában társaival felmutatta a táblát: „virággal jöttünk nem tankkal”, hogy 1998 és 2002 között egy élhető Magyarországot teremtettek, s hogy 2007-ben, immáron ő is részese lehetett Szijjártó és Orbán társaságában a Kossuth téri polgári engedetlenségnek, a kordonbontásnak, majd azt kívánta, hogy ezeket a felemelő pillanatokat éljék át újra együtt, egy pillanatban 2010 áprilisában… Deutsch Tamás arról beszélt megnyitójában, hogy bizony már Churchill 1948-ban megjósolta az egyesült Európát, de ki hitte volna, hogy mindez így létre is jöhet. „Ki hitte volna, hogy 1979-ben már szabadon választott képviselők alkotják az Európai Parlamentet, harminc évvel később, pedig én is közéjük tartozok” – mondta a politikus, majd hozzátette, hogy mindez a hihetetlenben való hit ereje, hogy nincs lehetetlen, minden megvalósítható. Deutsch kiemelte azt is, hogy a két megye 14 választókerületének közös képviselője ő az EP-ben, s a helyi Fidesz irodákon keresztül bátran keresse fel őt és munkatársait bárki az Uniót és lakóhelyét érintő kérdésekkel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.