Egészség

Az emlőrák ellen vette fel a harcot Hódmezővásárhely

Az emlőrák ellen vette fel a harcot Hódmezővásárhely

2009. október 9., péntek
Az emlőrák ellen vette fel a harcot Hódmezővásárhely

Közös kerékpározással hívják fel a figyelmet szombaton az emlőrákellenes küzdelem fontosságára Hódmezővásárhelyen; az esemény egy pályázati támogatással megvalósuló többéves program első lépése lesz - közölték a szervezők sajtótájékoztatójukon pénteken.

Kallai Árpád

, a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház főigazgatója elmondta: a Magyar Rákellenes Liga, az Egészséges Vásárhely Program (EVP) és a Kapcsolat Központ közös szervezésében megvalósuló kétéves programot, az amerikai Bristol-Myers Squibb Alapítvány százötvenezer dollárral támogatja. A kezdeményezés célja, hogy speciális eszközök alkalmazásával a hátrányos helyzetű nőket is minél nagyobb számban bevonják emlőrákszűrő programokba.

Csányi Péter

, az EVP programigazgatója a projekt részleteiről kifejtette: ennek keretében munkacsoportokat hoznak létre, amelyekben a háziorvosok, a nővérek és szociális segítők közösen dolgoznak a hátrányos helyzetű, illetve alacsony szűrési részvételt mutató csoportok bevonásán. Emellett segítik a szociális munkások, védőnők és családsegítők munkáját, hogy személyre szabottan szólítsák meg az érintetteket. A program keretében mammográfiás szakasszisztenseket képeznek, átfogó, a mammográfiás szűrést segítő informatikai fejlesztést hajtanak végre, valamint tervezik egy emlőklub létrehozását is. Az EVP, a Magyar Rákellenes Liga és a Kapcsolat Központ együttműködő partnerként 2009 nyarán pályázott sikeresen a Bristol-Myers Squibb (BMS) Alapítvány A rosszindulatú daganatos megbetegedésekkel kapcsolatos egyenlőtlenségek csökkentése Közép- és Kelet-Európában elnevezésű programjára. A BMS Alapítvány programjában öt ország öt pályázata részesült támogatásban, a bíráló bizottság több mint hatvan pályázat közül választotta ki egyetlen magyarként a vásárhelyi projektet. A nyertes pályázati program az EVP eddigi háziorvosi emlőszűrő programjának folytatásaként valósul meg. Az emlőrák – a tüdőrák és a vastagbélrák után – a harmadik leggyakoribb daganatos halálozási ok Magyarországon; 2005-ben valamivel több mint kétezer nő halt meg emlőrák következtében hazánkban. Ezzel a mutatóval hazánk még mindig az elsők közt van az EU tagállamok között a halálozásban. A szűrőprogrammal együtt Lázárné Megyeri Zita fővédnökségével indul útjára a Nők az Egészséges Vásárhelyért Mozgalom is, amely kiemelt szerepet játszhat az emlőrákellenes küzdelemben, valamint az egészséges életmód népszerűsítésében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.