Kultúra

1956 - Harmadik alkalommal lesz Emlékezet Hete Hódmezővásárhelyen

1956 - Harmadik alkalommal lesz Emlékezet Hete Hódmezővásárhelyen

2009. október 18., vasárnap
1956 - Harmadik alkalommal lesz Emlékezet Hete Hódmezővásárhelyen

Harmadik alkalommal rendezik meg a hódmezővásárhelyi Emlékpontban a Nemzeti Emlékezet Hete programsorozatot, mellyel az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire emlékeznek. A programok elsősorban az iskolásokat ismertetik meg az akkori világgal, de számos nyilvános előadás és filmvetítés is lesz - mondta el a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója az MTI-nek.

Nagy Imre

kifejtette: a rendezvénysorozat hétfőn kezdődik és október 23-ig tart. A programok többsége a diákoknak szól, a rendhagyó tanórákon a korszak tanúi tartanak előadást. Érdekes programot jelent - bár kissé eltér az 56-os témától - az az előadás, mely a második világháború után a szovjetek által elhurcolt műkincsekről szól majd. Az előadó a

Mravik László

művészettörténésszel

Lázár János

polgármester beszélget majd. Szerdán "Lányok a forradalomban" címmel két helybéli,

Aranyosi Ildikó

és

Csányi Lajosné

lesz a vendég.

Fekete Pál

történelemtanár pedig - aki maga is halálraítélt volt-, arról beszél, hogy milyen volt a forradalmat követő időszak és a megtorlás. Hétfőn a délutáni nyilvános beszélgetés keretében a húsz évvel ezelőtti rendszerváltás helyi szereplői idézik fel az 1989-es esztendő történelmi pillanatait. Kedden a Szabadság vihara című amerikai dokumentumfilmet vetítik, csütörtökön vitaest lesz, pénteken pedig az Emlékpontban a díjtalan belépés mellett a díszteremben a Forradalom emlékezete című dokumentumfilm-sorozat tekinthető meg. A programok zárásaként október 23-án este

Mágori Sándor

fényképész mester "fotós szemmel" tart rendhagyó tárlatvezetést 1956-ról. Az Emlékpont bővítése közben teljes gőzzel zajlik, a beruházás jövő év tavaszára készül el. Az első tárlat az 1989-es rendszerváltást és annak előzményeit, körülményeit feltáró dokumentumkiállítás lesz majd. Ehhez az anyaghoz járult hozzá a napokban a helyi MDF, és egyebek közt a párt „Tovarisi konec” feliratú választási plakátja is bekerült a gyűjteménybe, mely szinte jelképévé vált a rendszerváltásnak - mondta el az intézményvezető.


Emlékpont

in

Hodmezovasarhely

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.