Bulvár

Trükkös tolvajok Sándorfalván és Algyőn

Trükkös tolvajok Sándorfalván és Algyőn

2009. szeptember 8., kedd
Trükkös tolvajok Sándorfalván és Algyőn

Trükkös tolvajok jártak hétfőn délelőtt Sándorfalván és Algyőn – közölte Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Az elkövetők idős nénikhez csöngettek be, és a DÉMÁSZ munkatársainak adva ki magukat jutottak be a házba. Ott azután közölték a lakóval, hogy ki kell cserélni a villanyórát, valamint hogy túlfizetésük van, és pénzt hoztak vissza. „Természetesen” csak 20.000-es címletű bankjegyük volt, amelyből vissza kellett a megtévesztett idős asszonyoknak adni. Ekkor kifigyelték, hogy honnan veszik elő a nénik a pénzt, majd a lakók figyelmét egyikük elterelte, míg a másik észrevétlenül elemelte a megtakarított összeget. Sándorfalván 55 ezer, míg Algyőn ily módon 180 ezer Ft-hoz jutottak. Az eddig begyűjtött adatok szerint az elkövetők fehér autóval érkeztek, melyet egy testes férfi vezetett. A páros másik tagja egy nő, egyik esetben a sértettek elmondása szerint szőke, míg a másik esetben sötét hajú volt. A rendőrség kéri azokat, akiknek tudomása van ezen személyekről, vagy látták a járművet, esetleg a rendszámot is megjegyezték a gyanús gépkocsinak, hívják a rendőrség 107, 112-es hívószámát.

A további ilyen esetek elkerülése végett kérik a lakosságot – különösen az idős embereket – hogy ismeretleneket – még ha valamely cég, szervezet munkatársának is adják ki magukat – ne engedjék be anélkül, hogy megbizonyosodnának jövetelük minőségéről, például azzal, hogy megkérik, igazolják magukat, valóban az általuk megjelölt szervezet alkalmazottai-e. Az már eleve gyanús, ha pénzt hoztak, ugyanis a túlfizetés visszatérítése nem ilyen módon történik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.