Kultúra

Szobrot állítanak Gregor Józsefnek Szegeden

Szobrot állítanak Gregor Józsefnek Szegeden

2009. szeptember 26., szombat
Szobrot állítanak Gregor Józsefnek Szegeden

Szobrot állítana a szegedi Panteonban Gregor József Kossuth-díjas operaénekes születésének hetvenedik évfordulójára a Tisza-parti város önkormányzata.

A mellszobrot – amelynek kivitelezésére a város a pénteki közgyűlés döntése alapján az önkormányzat pályázatot ír ki szegedi művészek számára - a Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnokban,

Vaszy Viktor

karnagy, zeneszerző portréjához közel helyeznék el.

Gregor József

1940. augusztus 8-án született, 2006. október 27-én hunyt el. Énektanulmányait magánúton végezte, a Szegedi Nemzeti Színházba Vaszy Viktor szerződtette 1964-ben. A basszusrepertoár szinte valamennyi nagy szerepét elénekelte. Pályája csúcsát jelentette, hogy a világ egyik legjelentősebb operaházába, a New York-i Metropolitanbe rendszeresen meghívást kapott és fellépett a világ más híres zenés színpadain is. Állandó közreműködője volt a Magyar Állami Operaháznak és az ország koncertpódiumainak. Munkáját számos kitüntetéssel és több magyarországi város díszpolgári címével ismerték el. A Nemzeti Emlékcsarnok, ismertebb nevén a szegedi Panteon alapítója gróf Klebelsberg Kunó egykori kultuszminiszter volt. Az ő kezdeményezésére vásárolta meg a város 1929-ben az első tizenkét szobrot

Stróbl Alajos

szobrászművész hagyatékából. Azóta folyamatosan bővül a látnivalók köre, mára már több mint száz magyarnak állítottak emléket itt. A szobrok között a haza kiválóságainak, a magyar történelem, művészet és tudomány jeles képviselőinek portréi kőbe, márványba faragva, bronzba öntve láthatók. Közöttük van

Liszt Ferencé, Munkácsy Mihályé, Zichy Mihályé, Jókai Móré, Móra Ferencé, József Attiláé, Radnóti Miklósé, Bartók Béláé, Kodály Zoltáné, Balázs Béláé, Bálint Sándoré, Bibó Istváné, Szent-Györgyi Alberté, Löw Immánuelé

és

Kölcsey Ferencé

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.