Közélet

Sándor Klára kilépett az SZDSZ-ből

Sándor Klára kilépett az SZDSZ-ből

2009. szeptember 23., szerda
Sándor Klára kilépett az SZDSZ-ből
Sándor Klára kilépett az SZDSZ-ből, de az SZDSZ frakciójának tagja marad. A politikus - aki a Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) ügyvezető elnöke - az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerdán este jelentette be döntését, hozzátéve: a kilépéséről szóló levelet kedden írta meg. Ezt a szegedi SZDSZ-elnöknek még nem tudta eljuttatni, a városban ugyanis jelen pillanatban nincs vezetője az SZDSZ-nek - jegyezte meg. Sándor Klára döntésével Magyar Bálint példáját követi, aki az SZDSZ-ből pénteken lépett ki, de a szabad demokraták parlamenti frakciójának ő is a tagja kívánt maradni. Sándor Klára azt mondta, nem hiszi, hogy a választópolgárok ne látnák, hogy mi a különbség Kuncze Gábor korábbi és Retkes Attila jelenlegi pártelnök között. Kérdésre válaszolva azt mondta, még nincs végleges döntés arról, hogy a Szabadelvű Polgári Egyesület párttá alakul-e. A cél ez, de nincs végleges döntés - mondta. Arról az idő és a választók döntenek majd, hogy 2010 után is politizál-e - tette hozzá. Mint megjegyezte: azt szeretné, ha annak az értékrendnek, amelyet az SZDSZ 1990-től 2009 nyaráig képviselt, lenne támogatottsága és lenne továbbra is parlamenti képviselete az országban. Az MTI megkereste az SZDSZ kommunikációs osztályát, ahol azt a választ adták, hogy nem kívánják kommentálni Sándor Klára döntését. Fodor Gábor, a szabad demokraták volt elnöke vasárnap az MTI-nek arról szólva, mit szól ahhoz, hogy több egykori szabad demokrata is új szervezetekben gondolkozik, kifejtette: szerinte mindenki azt szervez és olyan politikai formációt hoz létre, amilyet akar, de számára politikailag és erkölcsileg vállalhatatlan, ha eközben az illető nem mond le a mandátumáról, és "úgy szervezkedik az ellen a párt ellen, amelynek a színeiben a parlamentben ül". Az SZPE augusztus 17-én alakult, az egyesület tagja több SZDSZ-es politikus, köztünk Hankó Faragó Miklós, Világosi Gábor. Az egyesületet hét főből álló elnökség vezeti, melynek tagjai: Ara-Kovács Attila, Hankó Faragó Miklós, Litván Györgyné, Sándor Klára, Subasicz Éva, Világosi Gábor, Wittinghof Tamás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.