/

Romániai vendégmunkásokat bántalmaztak Zákányszéken

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Eddig ismeretlen tettesek bántalmaztak öt román állampolgárságú vendégmunkást vasárnap este a Csongrád megyei Zákányszéken; a négy férfi és egy nő közül hárman nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

A rendőrségre vasárnap érkezett feljelentést követően a nyomozók adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek – mondta Szenti Szabolcs. Hozzátette: megalapozott gyanú közlése egyelőre még nem történt meg.
A jelenleg beszerzett információk alapján a rendőrség kategorikusan kizárja, hogy külső, szélsőséges csoportok állnának a támadás hátterében – hangsúlyozta a hadnagy, hozzátéve: a rendőrjárőrök a verekedés előtt tíz perccel igazoltatták az öt erősen ittas állapotban lévő román állampolgárt – a későbbi sértetteket –, mivel közterületen alkoholt fogyasztottak. Ellenük emiatt szabálysértési feljelentést tett a hatóság.
A rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást. A helyi lakosok megnyugtatása, valamint a közrend fenntartása érdekében pedig fokozott ellenőrzést rendelt el a településen, amit a szükséges ideig fenntartanak.

Előző sztori

Kedd: Európai Autómentes Nap Szegeden

Következő sztori

Fico: Párhuzam van a szakadár koszovóiak és az MKP között