Bulvár

Nevetőrekord Szegeden

Nevetőrekord Szegeden

2009. szeptember 30., szerda
Nevetőrekord Szegeden
Szerdától a szegedi közgazdászhallgatók és oktatóik tartják a legtöbb együtt nevető ember magyarországi rekordját. A csúcsdöntéshez a nevetőjóga nyújtott segítséget a diákoknak és tanáraiknak.

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara idén ünnepli alapításának tizedik évfordulóját. A hallgatók elhatározták, hogy a születésnapot nem tortával, hanem jóízű együttnevetéssel ünneplik meg. A hangulat megalapozása érdekében a rendezvényre meghívták

Bödőcs Tibor

humoristát is, a rekorddöntéshez azonban kevés lett volna a stand up comedy poénjai kiváltotta nevetés. A tömeges rekordok esetében ugyanis a szabályok szerint a résztvevőknek legalább öt percen át kell végezniük ugyanazt a tevékenységet. A siker érdekében a Hahota Klubtól kértek támogatást és

Fazekas Éva

személyében segítőt a diákok. A szakember egy indiai orvos,

Madan Kataria

által 1995-ben kifejlesztett nevetőjóga alapjait ismertette meg a vidám egybegyűltekkel. A módszer lényege, hogy egy légző gyakorlatot követően különböző nevetésbe torkolló szituációs feladatokat kell elvégezni. Fazekas Éva szerint azokból, akik "komolyan" veszik a gyakorlatokat, előbb vagy utóbb szinte biztosan kitör-kirobban a halk kacaj vagy a hangos hahota. A szegedi egyetemistáknál sem történt ez másként, öt percen át együtt nevetett hallgató és tanár.

Sebestyén István

, a magyarországi rekordok regisztrációs koordinátora szerint a csúcsdöntésen mintegy 380-400 ember volt jelen, és legalább 80 százalékuk öt percen át nevetett, így sikerült túlszárnyalni a korábbi kétszáz fős rekordot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.