Közélet

Népszava: néhány héten belül lehet MSZP-s miniszterelnök-jelölt

Népszava: néhány héten belül lehet MSZP-s miniszterelnök-jelölt

2009. szeptember 23., szerda
Népszava: néhány héten belül lehet MSZP-s miniszterelnök-jelölt

Az MSZP-ben most az a tábor erősebb, amelyik szerint nem lehet decemberig várni a miniszterelnök-jelölt kiválasztásával, így arról heteken belül megszülethet a döntés

értesült a Népszava.

A lap szerdai számában azt írják: az még nem dőlt el, ki az esélyes erre a posztra, de szeptember végén vagy október elején – ha nem is hivatalosan, de – nyilvánosságra akarják hozni a miniszterelnök-jelölt nevét, aki egyúttal listavezető is lesz. A lap szocialista forrásai szerint mostanáig

Bajnai Gordonban

gondolkodtak, de néhányan azt mondták, erre a posztra ismét

Botka László

szegedi polgármestert szánja a vezérkar. Korábban a pártban felmerült

Molnár Csaba

neve listavezetőként, ő azonban a Népszavának kijelentette: nincsenek ilyen ambíciói. Többen tudni vélték, hogy

Mesterházy Attila

frakcióvezetőre esik a választás, aki a decemberi kongresszuson akár

Lendvai Ildikót

is válthatja a pártelnöki székben. A frakcióvezető neve azonban állítólag ezekben a napokban nem szerepel a lehetséges jelöltek listáján. A párt országos listáját csak a költségvetés elfogadása után véglegesíti az elnökség, illetve a választmány.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.